A hét szerzője: Wass Albert

wass albert

Ezen a héten egy olyan szerző a Hét szerzője, akit ugyan lehet szeretni vagy  nem szeretni, de megkerülni semmiképp. Hiszen versei és hite olyan erővel hatnak az emberre, hogy talán még az is hallott már róla, aki nem olvas tőle semmit.  A magyar irodalom egyik legellentmondásosabb alakja; a hivatalos irodalomtörténet mintha tudomást se venne róla, miközben mások a legnagyobbak között emlegetik. Ezen a héten a Hét szerzője: Wass Albert.

Mivel eldöntöttem, hogy ezt a rovatot én írom és magyar szerzőket szeretnék bemutatni benne és nem mellesleg Wass Albertnek január 8-án van a születésnapja, úgy gondoltam, hogy ezen a héten a Hét szerzője ő lesz. Nem könnyű írni Wass Albertről, ugyanakkor rengeteg minden eszébe jut az embernek róla.

Krónikás írás, Szemtanúság

Kard és kasza Wass Albert 1976-ban írt regénye. A századfordulót és főleg Trianont követően a magyar epikának az a vonulata, amely számot vetett a magyar sorskérdésekkel, illetve vállalkozott a “hol tévesztettünk utat?” lelkiismeret-vizsgálatára, vissza-visszatért Erdély etnikai arculata megváltozásának problémájához. Ez a látszatra demográfiai-nemzetiségi kérdéskör etikai problémává sűrűsödött az írók tollán, hiszen rendre fölvetődött az erdélyi birtokos osztály felelőssége: miért tűrte, sőt mi okból segítette, hogy a jóval olcsóbb munkaerőt képező román parasztság foglalja el a magyar földművesek helyét, melynek következtében néhány évszázad alatt a bevándorolt román ajkú népesség Erdély nagy területein többségbe került.

A magyar lakosság szórványosodása a legdrámaibb módon a Mezőségben ment végbe – ennek a problémakomplexumnak és tájnak a történelmi tablóját, hatalmas etikai-emberi freskóját alkotta meg Wass Albert. A kétkötetes regény két mezőségi falu: Bölényes és Miklósdomb (azaz Vasasszentgothárd és Cege) kora középkortól az 1950-es évek második feléig terjedő krónikája.

Részei:

Első könyv: Krónikás írás

Második könyv: Szemtanúság

Kard és kasza

Egyik leghíresebb könyve a Kard és kasza, amelyben több generáción keresztül tekinti át a magyar történelmet.

Miután az Úristen különös akaratából az erdélyi Mezőségen születtem magyarnak s ott nőttem emberré is,
ifjú korom óta úgy éreztem, hogy emberi és magyar kötelességem a Mezőség megírása. Mint tájat már leírtam többször. 
Furcsa hajlott hátú dombjait, görbe völgyeit, suhogó nádasait, apró, kék vizű 
 tavacskáit, kopár, vízmosásos meredélyeit, melyeket esténként rózsaszínre fest a lenyugvó nap. Embereiről is írtam már többször.

Azokról a különös, magukba néző, hallgatag emberekről, kik ott éltek meghúzódva a hajlott hátú dombok gödreiben,

s kiknek magosba vágyó álmait újra meg újra gúzsba kötözte a kátyúsdűlő 
utak agyagos sara. Ahhoz azonban, hogy az egész Mezőséget megírjam egy darabban, olyannak, amilyen volt, s olyannak,
amilyennek magam szemével láttam, ahhoz csak most jutott idő m, életem alkonyán. Munkámhoz az anyagot azonban már szinte
fél évszázaddal ezelőtt gyűjtögetni kezdtem. Nagyobbára a kolozsvári Erdélyi Múzeum híres levéltárában, ahol a czegei Wass családnak
egyedül tizenhét vaspántos ládára való okmánya és levele volt felhalmozva.

 

WASS ALBERT: FARKASVEREM

Nos, abban a szerencsében van részem, hogy nekem ez a könyv itt van a polcomon, nem is akármilyen kiadásban. A magyar regényirodalom évtizedekig rejtett értéke volt a Farkasverem, amely először 1934-ben jelent meg, és amelyért szerzője Baumgarten-díjat kapott. Wass Albert társadalomkritikai munkáinak sorát nyitja meg ez a különös hangulatú, különc figurákat fölvonultató mű, mely az 1920-as évek végén, Erdélyben, a Mezőség kopár és álmosító tájain játszódik. A lassan, csaknem észrevétlen csordogáló cselekmény középpontjában a Rápolthy család áll, az özvegy báróné és iszákos öreglegény fia, Jenő. A világtól csaknem elzártan élő asszony mániákus állatbarát: kutyákat, farkasokat, rókákat tart roskatag kastélyában. E szelídített vadakat érzi magához igazán közel. Fia – a valaha irodalmi ambíciókat tápláló, pesti egyetemen tanult – Jenő már csaknem elveszett ember, vadászattal és ivással tölti üres és magányos napjait, még cigarettára való pénzt is a cselédektől kunyerál, szánalmas kiszolgáltatottja anyja bolondériáinak, erőszakos, ellentmondást nem tűrő természetének. A környék magyar urai is egytől egyig fura alakok: van köztük vörös parókás, hetvenéves vénkisasszony, aki minden szekérzörgéskor a sosem létezett vőlegény fölbukkanását reméli; a gazdálkodó Halász Árpád a nagyvilági férfit mímeli, holott csupán darabos mozgású, ízléstelenül öltöző bugris; Klára kisasszony a vidéken eltemetett értelmiségi nőt sajnáltatja magában; az öreg Zenthay méltóságos úr pedig 1928-ban sem hajlandó tudomásul venni, hogy az ország, ahol él, Románia.

Wass Albert olykor szomorkás

olykor ironikus hangú ítéletet mond az erdélyi magyar úri középosztályról, amely pusztán önmagával és idétlen mániáival van elfoglalva, alkatilag képtelen az értelmes és közösségi értelmű cselekvésre. Köreikben a szerelem is valami céltalan és suta semmittevés, a házassági tervek pedig a hozomány fölötti komikus vitává fajulnak. Az író azonban mintha mentséget keresne szereplői már-már oblomovi restségének magyarázatára: a kopár, álmosító, nyáron porba, tavasszal és ősszel sárba, télen hóba fúló mezőségi táj bénítja szereplőit. De aztán fölismertetően írja: “Nem is a vidék üres, csak az emberek, akik a vidéket lakják”. És mégis kibontakozni látszik a jövőt ígérő, reményteli kapcsolat: Jenő és Brandt Elza házassága a kitörés lehetőségét jelzi: a báró leszokik az ivásról, talán újra írni kezd, gazdálkodásba fog, fölújítják maguknak a kastély régi toldaléképületét, hogy családot alapítsanak. És amikor a kopár mezőségi táj egy pontján végre beköszöntene az errefelé szinte ismeretlen boldogság, Jenő anyját, az özvegy bárónőt szétmarcangolják kedvenc fakasai… Ezt a tragédiába zuhanó, holt magyar világot a regény végén egy nótás kedvű román fiatalember érkezése, dalolása veri föl, aki egy nyersebb, erősebb, életrevalóbb és lélekben is fiatalabb nemzedéket testesít meg. A regény a két világháború közti magyar nagyepika egyik igen fontos értékét képviseli. (Legeza Ilona könyvismertetője.)

A funtineli boszorkány

De haladjunk tovább, hiszen ha azt mondom Wass Albert,  talán még az is  tudja, hogy A funtineli boszorkányt ő írta, aki nem olvas tőle semmit. A funtineli boszorkány Wass Albert 1959-ben, amerikai emigrációja alatt írt nagy sikerű regénye. A magyar alkotások között ezzel a 11. legnépszerűbb könyvnek bizonyult. A meseszerű történetében – novellafüzérként – a főszereplőhöz kapcsolódva, homályba burkolt sorsok sokasága bontakozik ki. Birtalan, a halember, Farkas-DumitruIván, az orosz, Garabonciás GyerkóTóderikSzőrfülű, az örmény kocsmáros, Vénség a Dószul Fulgerujról, BandillaJuonSándru Indrei: valamennyien a legendák feledhetetlen alakjaivá váltak.

Tavak könyve, Erdők könyve

Wass Albert Németországban töltött évei alatt írta kisfiainak 1946-ban a Tavak könyvét és 1947-ben az Erdők könyvét. A Tavak és Erdők meséi nem csak a természet szeretetére nevelnek, tanításaikban az is benne van, hogy nincsen ok okozat nélkül és az emberek minden cselekedetének megvan a következménye. Nem véletlenül nyúlt Wass Albert a mese műfajához. Tette ezt azért, mivel tudta, hogy a világ valamennyi meséjének van egy közös tulajdonsága, mégpedig az, hogy a jó győzelmét hirdeti a gonosz felett. Ezt az elveszett vagy talán teljes valóságában soha nem létezett világot kereste a magyar népmese világában, amely a magyar néplélek mélységének és tisztaságának végtelen forrása.

Versei

Nem lenne elég egy cikk ahhoz, hogy leírjam a kedvelt verseit ide, ezért egyet választottam, melyet nagyon szeretek. Ott, ahol én születtem egészen érezni ezt a levegőben. Nincs busz, troli és villamos. Nincs ideges felkiáltás, sem por, sem tömeg.

Wass Albert : Hulló levelek
Jártál-e már bükkerdőben akkor,
amikor több madár már nem dalolt,
mikor a hervadás már ráhajolt?
Mikor a messze-szálló nyár nyomán
rejtőzködő szelek osontak át,
s halált susogtak: dér-fehér Halált?
A lelkemen is olyan minden álom,
mint bükkerdőn a névtelen varázs,
mikor deresre sápadt már az ősz,
és hervadás jött, őszi hervadás.
És néha szél jön: könnyes, hallgatag,
nyomán a Csend ijedve megremeg…
aztán valami belefáj nagyon…
és aztán hullanak a levelek.
Boncsér Kata

Kép forrása: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
%d bloggers like this: