Nemes Nagy Ágnes: Fák

Nemes Nagy Ágnes: Fák

A nap verse rovatunk mai darabja Nemes Nagy Ágnes Fák című verse lett. Talán ez az egyik legkedveltebb verse, gyűjteményes kötetének is ez lett a nyitó darabja. Mintegy rendhagyó ars poetica kivetülése, felvázolja, érzékelteti Nemes Nagy Ágnes emberi és költői miliőjét. 

Újhold és a megújuló tárgyias líra

,,Nemes Nagy Ágnes a tárgyias líra megújítója. Történelmi mérföldkő után, társadalmi változás küszöbén természetes volt, hogy a költők az elkötelezett ember terveiről és aggodalmairól beszéltek, és megfogalmazták a líra nyelvén azt a szerepet, amely az ország újjáalakításában várt rájuk. A fiatal költők egyik csoportja azonban éppen arra találta alkalmasnak e felgyorsult iramú korszakot, hogy belőle általános érvényű következtetéseket vonjon le az emberi személyiség természetéről, a lét és az idő szüntelenül változó viszonyáról, és ennek fényében behatoljon a lélek látszólag lassan mozduló belső köreibe. E csoportot „az Újhold költőinek” szokták nevezni, mivel majdnem mindnyájan az Újhold című folyóiratba írtak: Gyarmathy Erzsébet, Fazekas László, Jánosy István, Lakatos István, Lator László, Mándy Stefánia, Major Ottó, Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János, Rába György, Rákos Sándor, Somlyó György, Szabó Magda, Végh György.” Vidor Miklós.

 

Fák, egy rendhagyó ars poetica

Az állóképszerű szöveg felütése kemény felszólítással indul, amelynek belső parancsa rendhagyó ars poetica-ra utal. A vers ugyanakkor teljesen személytelen, annyira, hogy még a benne szereplő igék sem fejeznek ki személyes viszonyulást. A szövegben néhol elszórt metaforák telítik a látványt valamilyen mértékben jelentéssel. A vers lezárásaként egyetlen út kínálkozik a művész számára: a szemlélődés, a megismerés, vagyis a tanulás útja.

 

Nemes Nagy Ágnes: Fák

Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zuzmarásak.

Tanulni kell. A nyári felhőt.
A lobbanásnyi égi-erdőt.

Tanulni kell mézet, diót,
jegenyefát és űrhajót,

a hétfőt, keddet, pénteket,
a szavakat, mert édesek,

tanulni kell magyarul és világul,
tanulni kell mindazt, ami kitárul,

ami világít, ami jel:
tanulni kell, szeretni kell.

 

 

 

 

 

Forrás: Pixabay, Arcanum

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.