Három olyan könyvet ajánlok olvasásra, amelyektől nekem utazni támad kedvem. Nos, úgy tartja a mondás, hogy ,,a világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa”. Vannak olyan történetek, amelyek olyan valóságosak, olyan színes ecsetvonásokkal leírtak, hogy hatásukra felkelek az olvasó fotelemből, hogy repülőre szálljak és bejárjam a könyvekben szereplő helyszíneket.
#1. Idelfonso Falcones: A tenger katedrálisa
A tenger katedrálisa Arnau Estanyol lenyűgöző élettörténete. Erőszakban fogant 1320-ban, apjának, Bernatnak Navarcles vára mellett fekvő tanyáján. Jobbágynak született, és szogaságban cseperedett, de szabad emberként öregedett meg. Szélsőséges íveket követő sorsa-tiszta szíve, a szerencse, az égi és a földi szerelem hatására- a szívbe markoló gyerekkori nyomorúságtól az irigylésre méltó gazdagságon, sikeren, hírnéven át a bukásból való felemelkedésig vezérelte.
Megélte a középkori Katalónia világának brutális kegyetlenségeit: a földesurak jogosított önkényét, az inkvizíció kínzatásait, a királyok és nemesek embernyúzó törvényeit. Üldözött zsidókat mentett, majd őt mentették, volt háborús hős, látott zendülést, pestisjárványt, gazdasági válságot. Ahogy az ő ideje telt, úgy épült naggyá ötvenöt év alatt Barcelona legszebb temploma, a Santa Maria del Mar, A Tenger Katedrálisa.
Ez a történet ráébreszt, hogy egy-egy építészeti alkotás létrejöttéhez mennyi tehetség, emberi kitartás, hit szükséges. A regény sorai által Barcelona történelmi utcáin barangolok, átélem a város történelmi korokon átívelő hányattatásait és várom a napot, amikor a valóságban is bejárhatom a várost.
#2. Sediánszky Nóra: Velence útvesztői-Hét séta és egy város
A szerző Velence szerelmese, hét napon át hét sétát tesz a gyönyörű városban, melynek bemutatja életét, nevezetes épületeit úgy, ahogyan még soha nem láttuk. Térképek és fotók illusztrálják a könyvet.
Velence, a hunok elől menekülő rómaiak által alapított lagúna-labirintus évszázadok óta vonzza és bűvöli el a világ minden tájáról érkező látogatókat. Ködben lebegő alakjához számos közhely, legenda kapcsolódik, valószínűleg alig van ember, aki legalább egyszer életében filmen, vagy képen ne látta volna. A szerelem városa, a halál városa, a nászutasok városa, a süllyedő múlt városa, a dekadencia városa. Címkék, illúziók és téveszmék, melyeket mind ismerünk, mégis, nagyon keveset árulnak el az igazi Velencéről.
Velence iránti rajongás
Ez a könyv most arra tesz kísérletet, hogy egy valóságosabb, intimebb, élményszerűbb, létező Velencét mutasson be, egy, a várost kívül-belül jól ismerő, javíthatatlan Velence-rajongó szemén keresztül.
Ez az egyéni hangvételű, szubjektív útikalauz egyszerre hív külső és belső utazásra. Hét nap alatt bebarangolhatjuk a szerzővel Velence ismert és kevésbé ismert helyeit, szegleteit, csavaroghatunk a szigeteken, üldögélhetünk templomokban, részt vehetünk elegáns koncerteken, szemlélődhetünk a harsogóan életteli halpiacon.
És természetesen nem maradnak ki a legfontosabb látnivalók, művelődéstörténeti adalékok, történelmi érdekességek sem, különös tekintettel a magyar vonatkozásokra az Árpádoktól és Zrínyitől Liszt Ferencen át Márai Sándorig és Benedek Istvánig. A városbarangoló kötetet hasznos tudnivalók és úti tippek egészítik ki.
#3. Senko Karuza: Szigetlakók
Úgy hiszem valamiféle mélyen kódolt ősi ösztön él minden ember lelke mélyén. Így amikor úgy érzi elege van a civilizáció alkotta játékszabályokból késztetést érez arra, hogy kiszakítsa magát az uniformizált szürkeségből, felhúzza a vitorlákat, megragadja a kormánykereket és elhajózzon egy távoli sziget felé, amerre a szabadság szele lengedez.
Ám azt, hogy valójában milyen is az élet a tengerrel körülölelt földdarabon csak egy szigeten élő őslakos tudja elmondani. Senko Karuza pedig most mesél is róla.
Néha a lelkes olvasó kezébe életízű, életírta könyv kerül. Így aztán előhúzza a könyvespolc aljáról a világtérképet. Fellapozza, majd becsukott szemmel rábök egy szigetre, szedi a sátorfáját, a Visa-kártyáját, a harminc faktoros napvédőkrémét és útnak ered. Egy szigetre, amely vadregényes, amely archaikus és hagyományaiban ősi, ahol visszatérhetünk a gyökerekhez.
Senko Karuza könyvéből pedig megismerhetjük a robinsoni lét boldogságát és küzdelmeit. Karuza 1957-ben született Splitben. Gyermekkorát Vis szigetén töltötte, majd a Zágrábi Tudományegyetemen szerzett diplomát és jelenleg a kis és távoli szigeteken való túlélés alternatív módszereinek kutatója.
A robinsoni lét körülményei
S vajon mit jelent szigetlakónak lenni? A fergeteges humorral átszőtt történeteket olvasva arra jutottam, hogy szigetlakóként bezárva éljük meg a nyitottságot a világra egy mindig indulásra kész hajó kapitányaként.
Ám ha valakit az igazi robinsoni életmód érdekel, akkor a viharos hullámzással dacolva télen is marad és kitart. A téli időszakban eluralkodó letargia, kiüresedés ellen pedig jólesik egy pohár Vugava. A pohárban ott örvénylik a történet, amelyet idős borászok mesélnek erről a különleges szőlőfajtáról.
Közben pedig ott fő a tűzön a többféle halból főzött, sűrű levesre emlékeztető brujet. Ahogy nemes egyszerűségében eléd kerül ez az étel, elönt az ennivaló élvezetének autentikus érzése.
Megérted, hogy Senko Karuza pontosan azt a részt őrizte meg belőlünk, amit mi emberöltők hosszú sora alatt gondosan kisterilizáltunk magunkból. A civilizáció egyre növekvő eszköztárának segítségével ez nem túl nehéz feladat.
Belénk ivódott a civilizáció olyannyira, hogy nem tudunk már szabadulni tőle. Amikor olyat látunk, hogy valaki megőrizte népe hagyományos életmódját, értetlenül csóváljuk a fejünket. Aztán kabátunk ujjából előhúzzuk tömény iróniánk nehézfegyverzetét és saját képünkre próbáljuk uniformizálni az egyedit, az ősidőktől megőrzött hagyományokat.
Ámde szigetlakóként lassan megértjük, hogy horgonyt biztosan csak úgy vethetünk az életben, ha a szülőföldünk ásványait gyökereinken át magunkba szívjuk. Később majd, amikor az élet viharai kegyetlenül tépázzák a vitorlánkat , legyen miből erőt meríteni. Lassan világossá válik, hogy miért fontos az emlékezet és
“miért fontos megőrizni azt a képet, amelyet semmiféle géppel nem lehetséges megörökíteni, de mi mégis ott hordozzuk magunkban, tisztán és világosan, mint egy camera obscurában.”
Egy steril élet hozzávalói
Addig-addig próbáltuk egyszerűsíteni az életünket, amíg megteremtettünk magunknak egy teljesen kulcsrakész világot, minden félkész, minden előfőzött, csírátlanított. Nagyon trendi igazán, csak éppen van az emberben utána valamiféle hiányérzet, hogy lemaradt valamiről. Miről is? Ja, igen, bocsánat az a paradicsompüré konzervből van, nagyon gyorsan elkészültünk vele, de messze nem olyan íze van, mint a nagymamáénak.
A gyermekkorunk ízeit szeretnénk visszaidézni. Azért, mert “ életünk felgyülemlett hordalékában a gyermekkor az, amelyről nem vagyunk hajlandóak lemondani, minden más csak hullámzó, bizonytalan tenger, amelyből időnként kiemelkedünk levegőt venni és mást látni. “
Szóval a lelkes olvasó kezébe most életízű, életírta könyv került…úgyhogy megy is és előhúzza a polc mélyéről a világtérképet …
Rinner Anita
Képek forrása: Pixabay, Líra, Libri