A hét szerzője rovatunk következő darabja egy olyan költő életéről mesél, aki Európában él, Elzászban született, egyetemi tanulmányait a Sorbonne-on végezte és öt nyelven beszél anyanyelvi szinten, amelyből az egyik a magyar. Miért tartotta fontosnak, hogy megtanuljon magyarul? Állítása szerint azért, mert a magyar nyelv olyan kulturális érték, amely a spanyollal, a némettel, a franciával vetekszik, egy költő számára pedig kimeríthetetlen eszköztárral rendelkezik, a költői lét vektorai tehát a magyar kultúra értékeinek irányába mutatnak.

 

A francia költő, aki szerint a magyar nyelv kulturális érték

Weiss Raoul francia költő, műfordító, publicista a magyar nyelv zeneiségével Madridban ,,találkozott” 1993 tavaszán, amikor az ottani filmmúzeum Tarr Béla-ciklust rendezett. Pedig nem igazán bőbeszédű filmekről van szó, ám az a fajta arisztokratikus neuraszténia, ami  belőlük áradt ( valamint a filmek alapjául szolgáló Krasznahorkai regényekből) katartikus hatást váltott ki belőle. Azt mondja Raoul, hogy szellemi kvalitásokkal rendelkező embernek elég csak belekóstolnia a magyar kultúrába, utána már nem fogja elereszteni.

 

 

Gyermekkori élmények, erdélyi utazás

A költő gyermekkorában már gyakran ,,irkafirkált”, mivel a francia iskolarendszer akkor még tömegesen propagálta az irodalmi gyakorlatot. Természetesen rengeteget olvasott, nagy hatással volt rá és sokat tanult Brecht, Celine, Viszockij, illetve Manuel Vázquez Montalbán munkásságából. Ám ezek ,,csak” könyvtári élmények voltak. Majd jött egy erdélyi utazás és egy sorsdöntő találkozás Bréda Ferenccel, akinek a személyében igazi mesterre talált. A magyar nyelv atmoszférája, költői eszköztára először zsigeri élménnyé majd pedig, ahogy teljes mélységekig elsajátította költészetének egyik alappillére lett. Magyar nyelvű költeményeivel Kolozsváron debütált 2014-ben egy Kányádi Sándor tiszteletére szervezett felolvasó esten. Következzen most a költő Dürftige zeit című költeménye:

 

Dürftige zeit

 

Hadd mondjam el, hogyan történt

Nietzsche, a ló s a székely nő alkonya.

Mindenért a tél beállta a felelős.

A székely nő alkonyatában vacogva,

Eszembe jutott a javítandó kályhám,

A torzszülött műnéger, akit-verbatim-

,,kipróbáltál”,

Midőn az én időm lejárt.

A nálunk okosabb hibernáló medvék.

Könnyeim csak akkor eredtek el, mikor

szembesülnöm

Kellett a ténnyel, hogy

Fajként sikerültünk félre.

 

Ebben a versében is végigkövethetjük, ahogy Raoul az érzelmi élményt filozófiai síkokra emeli. A megélt emocionális hatások a romló idő szürke ködrétegein átszűrődve vízionális tényekké sűrűsödnek. A zsigeri válaszként működő düh, agresszió visszafojtódik, lehalkul a lassan csepergő időcseppek végtelen láncolatában, ám a végkifejletek forgatókönyve szerint a lassú elengedés számunkra még dekódolt szöveg.

 Rinner Anita

 

Kép forrása: Pixabay, visegradpost