Vannak olyan alkotók, akikről nem kell, hanem érdemes beszélni. Ilyen ő is. Azt mondják róla, hogy volt benne valamiféle természeti állapothoz közelálló vadság, amit a civilizáció körülményei között is képes volt megőrizni. Olyan kő volt, amit nem lehetett elmozdítani. „Az a fő, hogy legyen a nyakadban egy kavics, ami mindig azonos.” A hét szerzője ezúttal Mészöly Miklós.

 

Mészöly monográfia

 Szolláth Dávid nagyszabású értelmezői munkája a 20. századi   magyar irodalom egyik legjelentősebb írójának, Mészöly   Miklósnak (1921-2001) gazdag rétegzettségű pályaképét rajzolja  meg a “hosszú pályakezdéstől” a “műformák  felbontásán” át a “kései változatokig”. Bár a monográfia   egységes történetet felépítő műfaja távol áll a változatos utakat   bejáró mészölyi életműtől, a szerző Mészöly munkásságát   éppen   a poétikai sokszínűség alakulástörténeti fordulataira   koncentrálva mutatja be. Szolláth nem csupán alapos elemzés   tárgyává teszi az egyes műveket és irányváltó pályaszakaszokat, de körültekintően vizsgálja az adott történeti és világirodalmi   kontextushoz való kapcsolódásukat, s nem utolsósorban a   mészölyi hagyománynak a kortárs magyar irodalmi   folyamatokra, szerzőkre gyakorolt közvetlen vagy közvetett   hatását is számtalan példával igazolja.

A kötet,

melynek függelékében Mészöly Miklós életrajza is olvasható, a szerző születésének 100. évfordulójára jelenik meg.

  “A könyvnek egyetlen hőse lesz, a címszereplő, de viszonylag   sok mellékszereplőt felvonultat, magyar és külföldi kortársakat,   főként azért, hogy a pálya iránymódosításait eltérő   nézőpontokból érzékeltesse. A kronológiai rend feladása is – legalábbis a gyakori eltérés a művek időrendjétől – ennek tudható be. Vannak ugyan fordulópontok Mészöly pályáján, amelyek segítik a tagolást, mégis az a jellemző az életműre, hogy az eltérő alkotóelvek párhuzamosan vannak benne jelen.”

 

10 érdekes mondattal emlékezünk a százéves Mészöly Miklósra.

Ő volt a legjelentősebb magyar író.

 Az intellektualitás csúcsteljesítményei érdekelték.

„Sok energiámba tellett, hogy elfelejtsem, jogász voltam.”  Mészöly Miklós

A fizikai tárgyak, metafizikai vonatkozásukban érdekelték.

Volt az életében egyfajta illuzórikus elem, talán ez tette az ő számára, ilyen mérhetetlenül érdekesség az életet.

Amit ő ír az zsinórmérték.

Megtanulni, amit meglehet, és menni tovább.

Berlinben írta az egyik legfontosabb könyvét, a Film című művét.

Az életműve végig zongorázza az összes lehetőséget.

A Mészöly próza úgy alakult, hogy a saját belső törvényeiből egyre többet és többet használt fel. Az önállósága, és egyfajta zárkózottság is ebből következik.

 

Kép forrása: Pixabay