Petőfi és Arany vidám hangulatban várta a karácsonyt 1847-ben. Ahogy az igaz barátokhoz illik ugratták egymást serényen. Még szép az élet, Petőfi számára azért, mert elnyerte végre Szendrey Júlia kezét, Arany számára pedig azért, mert szépen halad előre munkáival, elégedetten zárja ezt az évet, így móka, kacagás, barátok közti tréfa akad itt bőven. Kacagjunk hát velük mi is! A nap prózája rovat mai darabja.
Pest, december 1847. anno 3.
Drága barátom, stibli!
Nagy lehet a te szórakozottságod. Eltévesztetted a dolgot: leveledet alkalmasint lábad fejére tekerted, a kapcádat pedig elküldted levél gyanánt hozzám. Az valóban kapca-levél volt. Üdvözlégy, Hunniának második… meghasonlott kedélye!
Hogy meg nem dögönyözlek, csak annak köszönheted, hogy nem vagyok király, s így nincs elég hosszú (egészen Szalontáig érő) kezem. De hisz elkaplak én még valahol ebben az életben, s akkor fogadom, hogy eposz helyett elégiát zengesz.
Utazásunk vígan és szerencsésen ment végbe, mert kettőnknek összetéve is csak valami hatvan oldalbordánkat törte-zúzta össze Túr környékének regényes útja, s után a feleségem csak három hétig köhögött, s a melle nem repedt szét bele, pedig közel járt hozzá, szegényke.
Én pedig a minapában nemcsak a lánglelkű, hanem egyszersmind a lángtorkú Petőfi voltam… t.i. irtóztató torokgyulladásom volt. De csak egy hétig tartott. Bagatelle s most már mind a ketten épek vagyunk, mint a makk. Úgy, igaz! egy anekdotán, melyet tőled hallottunk, a feleségem égbekiáltólag töri fejét, és nem jut eszébe. Írd meg, ha emlékszel rá; az ebédnél mondtad el, de nem a tentáról, melyet a paraszt megivott.
Remélem, sőt hiszem, hogy legközelebbi leveledben, szánva-bánva bűnödet ostoba persvasiódat (véleményedet) illetőleg a nem-verselhetés tárgyában, azt fogod írni, hogy már mind „Murány Ostromá”-val, mind „Toldi Estéjé”-vel fikszomfertig vagy. Ezt elvárom, s ezzel berekesztem levelemet. Minthogy oly sokáig várakoztattalak, tehát kárpótlásul iparkodtam minél rövidebbre szabni levelemet.
Tisztelve-csókolva benneteket jobbra-balra, agyba-főbe, előre-hátra, maradok érdemes barátod
lord Krumpli Arthur
ARANY-válasz – PETŐFINEK
Boríték: To the right honourable Lord Arthur Krumply devotely. London.
(„Uram! Olvastam levelét, s kénytelen vagyok elismerni, hogy ön a legnagyobb szamár valamennyi közt, amelyet valaha is láttam, vagy amellyel megismerkedtem. Ha nem az lenne, ami, s nem lenne olyan erős, a trágyába és sárba verném az ön disznófejét és ökörfejét; mivel azonban én csak János vagyok, hallgatnom kell és sírnom a dühtől.
Vagyok leghűségesebb barátja és legalázatosabb szolgája: Stibli János csizmadia és Költő.
Ui. Ha majd nem fog ilyen cudar és istentelen dolgokat írni, az én válaszom is hosszabb lesz.
S. J. – Ui. Az anekdota nem jut eszembe.”
*
Szalonta, december 13. 1847.
Kedves barátom, Ön!
Azt gondolod, hogy az itteni zsidó boltban nem lehet fél ív paraszt levelet venni fél krajcárért váltócédulában? Azt gondolod, hogy leveled rövidségéért kárpótlást nyújt nekem annak ostobasága?
Megérdemlenéd, hogy ne válaszoljak. Úgy látszik, el sem olvastad levelemet, úgy tetszik, belé sem pillantottál, különben hogyan kerülte volna ki, legalább az utóirat, figyelmedet.
Vagy talán azért nem akarod lakásod házszámát megírni, hogy látogatásomtól szurkolsz. Szép tőled, jó fiú. Ne félj, csak menjek Pestre, azért hogy oly obscurus ember vagy, felkereslek és kiéllek esztendei jövedelmedből. S igen jó, hogy torokgyulladásodból kigyógyultál, legalább megfojthatlak akkor.
Most pedig mulatságul küldöm neked „Die Belagerung von Ostrom = Murány Ostromá”-t. Mulasd magad vele, amicsodás. Szeretném egyébiránt, ha megmutatnád magadnál okosabb embernek és megírnád az ítéletét róla. Scholionképp saját ítéletedet is utána vetheted. Igyekezzél vele valamely könyvárust behúzni, neked úgyis praxisod van már abban. Ha oly formában adná ki, mint „János Vitéz”-ed első kiadása, t.i. négy strophát egy lapra, elég vastag füzetke válna belőle, mert felül van az ötszázon.
Ha azonban ezt nagy lopásnak tartaná a kiadó, ott a Tompa „Szuhay”-ja öt versével, az igen tisztességes alak lenne, mert hatot már kár volna egy lapra vesztegetni, s különben is, amit terjedtségben vesztene a könyv, megnyerné azt vastagságban.
Egyébiránt mindezt (s minden egyéb fáradságot) a te bölcs belátásodra és erélyességedre bízom, tudván, hogy te nagyon kapsz az efféléken. Jutalmul egy tiszteletpéldányra előre számolhatsz, ami pedig legkevesebb két fejér huszast ér; s a pénzzel (t.i. Murányvár árával) uzsoráskodhatol addig, míg leküldésre alkalmat lelnél.
*
Állj meg vakmerő!
Állj meg, vakmerő (tudniillik én, ki pedig mindezideig igen kevés vakmerőséget tapasztaltam magamban). – Állj meg, vakmerő, mondom, nem tudod-e, hogy az, kihez ily kocsishangon beszélsz, kit obscurosnak nevezni bátorkodol, kevés nappal ezelőtt még száz fáklyával világíttatott ki?
Azt gondolod, hogy most is olyan ő, mint mikor te, Szalontán, polturás gyertyád füstölgő hamvánál, vele ostoba versek rögtönzésében vetélkedtél? Persze, hogy azt. Sokkal barnább ő, hogysem a fáklyák kormos füstje és füstös korma rajta változást tehetett volna, s így bár ő nagyvárosban, én falun, azért összeillünk.
Ez azonban mind csak tréfa, kedves komámasszony, mert én férjét szép fiúnak tartom, s ha mandátumot mutatnának, meg is eskünném rajta. De micsoda anekdotát kérdeztek tőlem (író vagy, azért szabad veled többesben beszélnem), eszem a lelketeket? Miért nem írtad meg legalább Sándor, hogy tudnám. A költészet fő és egyetlen elvét: „mendacem oportet esse memorem”, tudom ugyan, de ez egy ízben mégsem emlékszem, mit mondtam akkor, – bizonyosan részeg voltam.
Hát az itthagyott dolgokkal mit cselekedjem? Feljelentem a helytartótanácsnak szokott meghirdetés végett, s esztendő múltával eldoboltatom a tűz-cassa vagy kórház javára.
Máskor többet. Barátod
Arany János
1. U. I. Az ég áldjon meg, édes Sándorom, áldja meg a kedves komámasszonyt is, – fogadjátok szíves köszöntésünket. Enyimet, nőmét, Julcsáét, Laciét. Ha becsülettel eljársz a rádbízottakban, még több áldásra is számolhatsz tőlem. Adieu.
2. U. I. „Toldi Estéjét” nem írok s ennyiben engedelmet – respective bocsánatot kell kérnem Jókai úrtól, hogy hírlapi jövendölései számát eggyel szaporította. Ha egyébiránt Jókai urat érdekeli köszöntésem, megmondhatnád neki, hogy köszöntöm, iparkodom nemsokára tiszteletemet tenni nála. Már küldtem volna verset lapja számára, de nincs tárgyam és formám, ha küldene néhány hírlapi medvét, abból puskáznék valamit.
3. U. I. Ezt sietős dolgaim miatt máskorra hagyom.
Források: Pixabay, A bőség zavara