Alekszandr Szergejevics Puskin: Téli reggel

Alekszandr Szergejevics Puskin: Téli reggel

A nap verse ma Alekszandr Szergejevics Puskin Téli reggel című műve lett. Nagyon fontos helyet foglal el ez a vers Alexander Puskin lírai alkotásai között. A költő többször is beismerte, hogy nemcsak népének hagyományait, mítoszait és legendáit szövi a sorok közé, hanem az orosz természet szépségét, színes és titokzatos varázslatát.

Megragadni a pillanatokat

Alekszandr Szergejevics Puskin: Téli reggel
Alekszandr Szergejevics Puskin: Téli reggel

Sokszor megpróbálta megragadni a legkülönbözőbb pillanatokat, és mesterien készített képeket egy őszi erdőről vagy egy nyári rétről. A költő egyik legsikeresebb, fényes és örömteli alkotásának azonban az 1829-ben írt Téli reggel-t tekintik.

A legelső soroktól kezdve Alekszandr Puskin romantikus hangulatban állítja az olvasót, néhány egyszerű és elegáns mondatban, amelyek leírják a téli természet szépségét, amikor a fagy és a nap kettőse szokatlanul ünnepi és optimista hangulatot áraszt. A hatás fokozása érdekében a költő a versben ellentéteket épít, megemlítve, hogy tegnap „a hóvihar dühös volt” és „a köd felhős égben volt viselve”. Talán mindannyian ismerjük az ilyen átalakulásokat, amikor a tél közepén napos és tiszta reggel, csenddel és megmagyarázhatatlan szépséggel van tele és végtelen hóesésekkel.

Séta egy téli reggelen

Ilyen napokon egyszerűen bűn otthon maradni és a tűz pattogását hallgatni a kandallóban. Puskin Téli reggel című versének minden sorában van egy sétára való felhívás, amely sok felejthetetlen benyomást ígér. Különösen akkor, ha az ablakon kívül elképesztően gyönyörű táj húzódik – a jég alatt csillogó folyó, a hóval borított erdő és a hófehér takaróra emlékeztető rétek, amelyek leírását valaki ügyes kézzel szőtte időt álló műalkotássá.

 

Alekszandr Szergejevics Puskin: Téli reggel

Napfény és fagy: csodás jelenség!
S te kedves, ágyban szenderegsz még?
Gyönyörűm, ébredj végre meg.
Pillád álomtól gyönge zárja
nyíljon ki, Észak hajnalára
csillagként nézzen föl szemed.

Emlékszel, tegnap hóvihar volt,
zajgó ködöktől szürke mennybolt,
sötét felhőkben bukdosott
a halavány hold sárga foltja,
te meg csak ültél búslakodva –
de most… figyeld az ablakot!

A kék eget látod mögötte,
s pazar szőnyegként tündökölve
a napba szikrázó havat,
sötét csupán a fák csoportja,
zöld a fenyő dérlepte orma,
s csillog a víz a jég alatt.

Szobánk borostyán-fénysugárban
fürdik velünk. Lobog vidáman
a kályha pattogó tüze.
A heverőn tűnődni oly jó,
de ugye jobb a már toporgó
kancát a szánba fogni be?

Gyerünk a reggel friss havába
suhanjunk együtt, hív a vágta
hajtsuk a szán tüzes lovát!
Űzzük elárvult pusztaságon,
erdőn, mely oly dús volt a nyár
s a régi kedves parton át.

(Fordította: Fodor András)

 

 

Kép forrása: Pixabay, Országos Idegennyelvű Könyvtár