Sokszor talál az ember új verseket. Ugyanakkor mindig visszatér azokhoz az alkotásokhoz is, amiket már ezerszer elolvasott. Ilyen Csokonai Vitéz Mihály: A tavasz című költeménye, ez lett ma a nap verse.
Csokonai Vitéz Mihály (Debrecen, 1773. november 17. – Debrecen, 1805. január 28.) a magyar felvilágosodáskori irodalom egyik legjelentősebb költője.
Tanárai a jövő tudósaként emlegették, „poeta doctusnak” és „poeta natusnak” is nevezték. A 18. és a 19. század fordulójának magyarországi viszonyai között lenyűgöző tájékozottsággal rendelkezett a kor gondolkodását, irodalmát, politikáját illetően egyaránt. Bár jelentőségét éppen e körülmények miatt Európa nem ismerte fel, de a magyar irodalomban rövidesen elfoglalta méltó helyét.
A Debreceni Református Kollégiumban tanult, ahol 1785. április 18-án, az alsóbb osztályok elvégzése után továbbléphetett. Tanára volt Budai Ferenc és Budai Ézsaiás, a költészeti osztályban Háló Kováts József, az Aeneis fordítója; 1786-ban Fodor Gerzson oktatta a felsőbb szónoki, s metafizikai osztályban. 1788-ban, a gimnázium elvégzése után, április 18-án az akadémiai tanfolyamot kezdte el, és Milesz Józseftől hallgatta az alkalmazott mértant, természettant és bölcseletet; a teológiai szakon Ormós András oktatta, a héber és arab nyelvet és az Ó- és Újszövetségi Biblia-magyarázatot Sebestyén Istvántól, az ágazati, erkölcsi és lelkipásztori hittudományt az egyháztörténettel Szilágyi Gábortól hallgatta.
Csokonai Vitéz Mihály A tavasz című alkotása
A tavasz szép, a tavasz kedves, a tavasz kellemes, valamiért mégsem tökéletes. A tájra és az egész tavaszias környezetre ugyanis kivetülnek a lírai én belső érzelmei, Csokonai nem tud mindennek örülni szerelme nélkül. A rövid vers végig erre az ellentétre épít, hiába ámulatos a táj, hiába “tehenek, lovak futosnak, danol a pacsirta s a pinty”, Vitéz mégsem boldog, mindez mit sem ér szerelme, Lili jelenléte nélkül.
Csokonai Vitéz Mihály: A tavasz
Az egész világ feléledt
S az elérkezett tavasznak
Örömére minden örvend;
Csak az egy Vitéz nem örvend.
Enyelegnek a juhnyájak,
Tehenek, lovak futosnak,
Danol a pacsirta s a pinty;
Az egész berek homályja
Zeneg édes énekekkel:
Egyedűl csak én kesergek.
Ihon, a kinyílt mezőkben,
Ligetekbe, rétbe, kerten
Hiacintok illatoznak,
Tulipánok ékesednek,
Mosolyognak a virágok:
De mi kedven a tavaszban,
Ha az ő viráginál szebb
Lili nem virít ölemben?