A nap verse ma Dsida Jenő Templomablak című költeménye lett. Dsida költészetében fontos téma a hit, valamint a szépség és a jóság hirdetése.
Dsida Jenő, a gyermekköltő
A két világháború közötti erdélyi magyar irodalom egyik legnagyobb költői tehetsége .
Gyermekköltőként Benedek Elek Cimbora című lapjában jelentkezett. Jogot végzett a kolozsvári egyetemen. Áprily Lajos és Kuncz Aladár az Ellenzékben, Reményik Sándor a Pásztortűzben közli. A Pásztortűz egyik szerkesztője, a Keleti Újság munkatársa.
Nemzedékéből ő az egyetlen, aki érett, letisztult művészetével a Nyugat hagyományának folytatását vállalta. Egyrészt egy bizonyos kiábrándulás a nemzeti eszméből, másrészt törékeny szervezete is arra ösztönözte, hogy a közéleti költészet mozgalmasságától elfordulva a magánélet hagyományőrző lírikusának szerepét alakítsa ki.
De Dsida is kísérletek után érkezett idáig.
Távoli képzettársítások
Kezdetben távoli képzettársításokkal szőtt, expresszionisztikus szabadversekbe öntötte mélabúját. Az expresszionizmus forrongó stílusa azonban idegen ruha maradt pesszimizmusra hajló, “poeta doctus” egyéniségén, és korai lírájának több finom, halk hangú verse jelzi, hogy útja a szemlélődés és a belső élmények felé vezet
Dsida Jenő: Temlomablak
Szent-Iványi Sándornak
Kik csak az uccán
járnak-kelnek
szépséget rajta
nem igen lelnek,
kiváncsi szemmel
rá nem tapadnak:
csak egy karika,
szürke karika,
ólomkarika,
vén templomablak.
járnak-kelnek
szépséget rajta
nem igen lelnek,
kiváncsi szemmel
rá nem tapadnak:
csak egy karika,
szürke karika,
ólomkarika,
vén templomablak.
Rácsa rozsdás,
kerete málló,
emitt moh lepi,
amott pókháló, –
sütheti napfény,
sötét örökre,
mint világtalan,
bús világtalan,
agg világtalan
húnyt szeme-gödre.
kerete málló,
emitt moh lepi,
amott pókháló, –
sütheti napfény,
sötét örökre,
mint világtalan,
bús világtalan,
agg világtalan
húnyt szeme-gödre.
De ki belép
a tág, iromba,
boltozatos,
hűvös templomba
s belülről pillant
ablakára,
megdöbbenten áll,
megkövülten áll,
elbűvölten áll: –
Nézz a csodára! –
a tág, iromba,
boltozatos,
hűvös templomba
s belülről pillant
ablakára,
megdöbbenten áll,
megkövülten áll,
elbűvölten áll: –
Nézz a csodára! –
Színek zengése!
Fények zúgása!
Mártir mosolya!
Szűz vallomása!
Kék, ami békül,
piros, mi lázad!
Magasba ragad,
a mennybe ragad
lángtünemény
és tűzkáprázat!
Fények zúgása!
Mártir mosolya!
Szűz vallomása!
Kék, ami békül,
piros, mi lázad!
Magasba ragad,
a mennybe ragad
lángtünemény
és tűzkáprázat!
Ó, titkok titka:
a földön ittlent
belülről nézzen
mindenki mindent,
szemet és szívet
és harcot és békét! –
Áldja meg az Úr,
áldja meg az Úr
a belülről látók
fényességét!
a földön ittlent
belülről nézzen
mindenki mindent,
szemet és szívet
és harcot és békét! –
Áldja meg az Úr,
áldja meg az Úr
a belülről látók
fényességét!
Forrás: Arcanum, Pixabay