Mindig érdekes számomra, amikor felfedezek egy új fiatal szerzőt. Legyen az prózaíró vagy költő. Nem is kérdés, hogy milyen nagy szüksége van a mi generációnknak a támogatásra, legyen az mondjuk csak ez a poszt, vagy bármi, hogy eljusson éppen valakihez. Fiatal tehetségek rovatunkban Kormányos Ákos verse következik.
Kormányos Ákos: Jobb kezemmel bele kell…
Jobb kezemmel bele kell
kapaszkodnom a térdembe,
bal kezemmel pedig a falra felszerelt,
eredetileg fehér, mostanra megsárgult kapaszkodóba.
Még jó, hogy a térdem vastagabb a combomnál.
Épp emiatt tudok jól megkapaszkodni.
Nyaranta szembe kell nézni a panel problémáival.
A pokoli melegben izzad a tenyerem és a combom.
Aznap épp nem volt otthon senki.
Fáradt voltam.
Az egyetlen lehetőségem: kimászni a nappaliba.
Bal kézzel a kapaszkodót markoltam,
jobb kezemmel az ajtófélfát, és lassan előrecsúsztam.
Egészen óvatosan, bár tudtam,
térdem így is fájdalmasan
fog belekoppanni a csempébe.
A tét nem az, hogy összeverem-e magam,
hanem hogy mennyire.
Amint leérkeztem, a következő gondolatom,
hogy előre ne essek, felsőtestem lendületét megfékezzem.
Erre nem lehet készülni,
mindig az adott pillanatban dől el minden.
Miután ezen is túljutottam,
megpróbáltam a kezemet is a földre tenni.
Ez azonban még soha nem sikerült,
pedig négykézláb biztonságosabb lenne.
Így két térdem a földön,
kezemmel a falba támaszkodva araszoltam a nappali felé.
Apró lépésekkel, újra és újra megrémülve,
hogy el fogom veszíteni az egyensúlyom,
és ki fogok csavarodni saját magam alól.
Minden alkalommal tévedek.
Lassan, óvatosan elértem a kanapét,
amibe kapaszkodva fel tudtam állni.
Leültem, kifújtam magam.
Kézmosás. A lábamtól megviselt szőnyeget is elrendeztem.
Leültem a TV elé, és akkor hasított belém a fájdalom.
Nem a térdemből, hanem véresre karcolt lábfejemből.
A vers eredetileg Kormányos Ákos: Tördezettségmentesítés című kötetében (Forum – FISZ, Újvidék – Budapest, 2021.) jelent meg.
Forrás: LItera