A nap verse rovatunkban ma G. István László Villanó por című verse szerepel. A verseskötetben a végső dolgok és a hétköznapi apróságok találkoznak magától értetődő természetességgel. Szürreális álomjelenetek  és elegáns gondolatkísérletek kergetik egymást. 

 

 

G. István László: Villanó por

Biztosított róla, hogy a szem fényképezéséhez

most a legjobbak a fényviszonyok, mert épp

úgy süt a nap, hogy kellő rásegítéssel a szivárványhártya

és a pupilla kontúrjai tökéletesen hangsúlyozzák

az emlék nélküli szorongás felcsapó fényét, amely,

mintha ág csapna ki a szemből, senki figyelmét

nem kerülheti el. Második-harmadik generációnál

gyakori ez, úgy mondják szakmai körökben, hogy

megerjed odabenn a félelem, és a tudat nélküli

háttér, ami amiatt van, mert az egészről nincs

zsigeri tudomásom, szerencsésen domborítja ki

a lélek láthatatlanul bevérzett anatómiáját, és

az új honlapon, amire felkerül, a szakértők egészen

biztosan úgy tudják állományba venni, hogy a

legkedvezőbb együttérzést váltsa ki az érdeklődőkből.

Naponta néhány ezer klikkelésre számíthatok az

elején, aztán sikeres marketinggel a napi tíz-, sőt

százezer megtekintés sem kizárt. Extrém érdeklődés

esetén, ahogy a múltkor egy lengyellel is történt,

reklámcégek is érdeklődhetnek, ezzel persze

semmi gondom, ők intézik, kegyeleti okokból

nem is volna ízléses, ha nekem kellene ezzel törődnöm.

Nagyapja volt, ugye, az áldozat? A páros nemzedékek

mindig szerencsések, ezt ő tapasztalatból mondja.

Előreálló állkapcsa volt, buldogbeszéddel szavait

beharapta, mintha minden mondattal kapást

könyvelne el, ami az emlékhalászatban rendkívül

fontos. Már hozta is a készülékét, a mai technika

korában furcsa volt, hogy nem digitális eszközt

használ. Ne féljen, a legfontosabb pillanatban

nem fog sírni, arról mi gondoskodunk.

 

Forrás: Magvető  Kiadó, G. István László: Villanó por című kötete

Kép forrása: Pixabay