A Nap verse rovat mai darabja Weöres Sándor Balaton című költeménye. Már több, mint harminc éve nincsen közöttünk, pedig a világnak még soha ennyire nagy szüksége nem volt arra, hogy olyan versek szülessenek, mint a Bóbita, a Galagonya . Soha nagyobb szükség nem volt még arra, hogy annyira tudjunk hinni a költészetben, ahogy ő tette, Weöres Sándor.
Élete
Apja, id. Weöres Sándor hivatásos katona, huszártiszt, földbirtokos volt; anyja, Blaskovich Mária nagyszebeni, gazdag, részben szerb származású polgárcsaládból származott. Két testvére volt, Anna és István.
Tanulmányait a pápai evangélikus elemi iskolában kezdte meg, majd a csöngei evangélikus elemiben folytatta (1919–23). Csöngén azonban rossz egészségi állapota miatt hamarosan magántanuló lett, az iskolát így végezte el. 1924-ben beiratkozott a szombathelyi Faludi Ferenc Reálgimnáziumba. Ekkoriban Pável Ágoston kosztos diákja volt, s vele a későbbiekben is fennmaradt fiúi jó viszonya. 1928 júliusában a szombathelyi Hír közölte első novelláját (Egyszer régen…), ősszel pedig négy verse jelent meg az Erőben.
Elküldte első verseit Osvát Ernőnek, a Nyugat szerkesztőjének is, aki kedvezően fogadta őket. 1929-ben a 6. osztályból még bizonyítványosztás előtt kimaradt, attól félve, hogy úgyis megbuktatják. 1929 nyarán felkereste Kosztolányi Dezsőt a Logodi utcában, s Babits Mihállyal is személyes kapcsolatba került. Még ebben az évben átment Győrbe, ahol magántanulóként újra el kellett végeznie a 6. osztályt, s ettől kezdve már nyilvános, rendes tanulóként folytatta tanulmányait. 1931-től Sopronban tanult, s itt érettségizett 1932 júniusában. 1931 végén néhány versét elküldte Babitsnak, aki a Hajnal címűt (amelyet Weöres 1934-ben Cselédlányok címmel vett föl első kötetébe) a Nyugat 15–16. számában kinyomatta. 1931 telén két újabb verset is megjelentetett (Jajgatás, Kicsinyesek), majd 1941-ig – a folyóirat fennállásáig – összesen 64-et.
Életre szóló barátságok
Még középiskolás korában ismerkedett meg Illés Árpád festőművésszel, akivel életre szóló barátságot kötött. Erről így emlékezett a költő:
“Illés Árpádról és műveiről írva, nem lehetnék elfogulatlan kritikus, mert egyik legrégibb jóbarátom. Amikor Győrben megismerkedtünk, ő húszéves festőnövendék volt, én pedig tizenhat éves középiskolás. Ő vezetett be a képzőművészetbe, és győri kollégái, Borsos Miklós, Endrédy György. Mindegyiktől sokat tanultam, de legtöbbet Illés Árpádtól: lassanként rányílt a szemem korai festményeinek érzékeny szín-harmóniáira. … Festő barátom aztán Győrből Budapestre költözött, én Pécsett egyetemista lettem.
De ha Pesten jártam, többnyire nála laktam, néha hónapokig is. Sokat vitatkoztunk. Ezeknek a beszélgetéseknek néhány töredékét bevettem A teljesség felé című prózavázlatkönyvembe, amelyet rajzokkal ő illusztrált. Több verskötetem címlapja tőle való (Elysium, Tűzkút, Merülő Saturnus); szeretem e címlapokat, büszke vagyok rájuk.”
A költő és Illés Árpád kapcsolatát az Országos Széchényi Könyvtár 2013-ban Weöres Sándor születési centenáriumára rendezett kiállítás honlapja részletesen tárgyalja. Érettségi után másfél évig apja gazdaságában dolgozott. 1933 őszén Pécsre utazott, és beiratkozott az Erzsébet Tudományegyetem jogi karára, majd átment a bölcsészkarra (földrajz–történelem szakra), végül filozófia–esztétika szakon szerzett diplomát. Egyetemi évei alatt a Batsányi Kör és a Janus Pannonius Társaság munkájába is bekapcsolódott.
Ekkoriban kötött barátságot Takáts Gyulával, Tatay Sándorral és Fülep Lajos professzorral, valamint szoros kapcsolatot ápolt Csorba Győzővel, a Budapesten élő Vas Istvánnal, Jékely Zoltánnal és a debreceni Kiss Tamással is. Egyetemi évei alatt megalapította a Pécs jelképére utaló Öttorony című folyóiratot. 1934-ben Kárpáti Aurél Új Magyar Líra c. válogatásában már ő is helyet kapott, egy év múlva pedig napvilágot látott a tizenkét fiatal költőt felvonultató Korunk c. antológia.
Baumgarten-jutalom, utazások
1935-ben Weöres Baumgarten-jutalomban, egy évvel később Baumgarten-díjban részesült; ezekből későbbi utazásait fizette. ’35 nyarán észak-európai, ’37 elején pedig hosszú távol-keleti utazást tett: a genovai kikötőben szállt hajóra, onnan Nápolyon keresztül Egyiptomba vezetett az útja, majd az arab és az indiai vizeken át Bombay következett; India után Ceylon érintésével eljutott Szingapúrba, Manilába és Sanghajba is. Az egyetem elvégzését követően Halasy-Nagy József vezetésével írta meg doktori disszertációját (A vers születése). 1939-ben doktorrá avatták; disszertációját még ugyanebben az évben kiadta a Pannónia c. egyetemi lap.
Pécsett 1941-ben állították fel a Városi Könyvtárat, amelynek megszervezésével és vezetésével Weörest bízták meg. Mivel ehhez a munkához se könyvtárosi végzettsége, se gyakorlata nem volt, az ehhez szükséges alapok egy részét Várkonyi Nándor mellett a pécsi egyetemi könyvtárban, másik részét a Pázmány Péter Tudományegyetem könyvtárában szerezte meg.
A Nyugat 1941 augusztusi megszűnése után Weöres a Sorsunkon kívül elsősorban a Magyar Csillagban, a Válaszban, később pedig a Diáriumban közölte verseit. Közben az Öttorony szerkesztőségén belül már 1941-től – főleg esztétikai, irodalmi jellegű – ellentétek alakultak ki. Weöres és Csorba Győző formálisan kivált a szerkesztőségből, de 1942 júliusáig – Weöres végső távozásáig – továbbra is részt vettek annak munkájában.
1943 őszén a költő a fővárosba költözött, és az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa lett. A világháború befejezésekor viszont már Csöngén tartózkodott, és a következő évet is az apai birtokon töltötte, majd rövid ideig Székesfehérváron dolgozott múzeumi tisztviselőként, és az ottani Vörösmarty Társaságban is tevékenykedett.
1946-ban Weöres házasságot kötött Károlyi Amyval, akivel első utazásuk Rómába vezetett. Olaszországból visszatérve Weöres a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában dolgozott, itt ismerkedett meg Lator Lászlóval. A házaspár ekkoriban a Törökvész út 3/c szám alatti erkélyes házban lakott. Weöres 1959-ben két hosszabb utazást is tett feleségével: májusban Kínába, ősszel pedig Görögországba látogattak. A 60-as évek elején eljutottak Dubrovnikba, 1965-ben pedig New Yorkba. 1966 júliusában a házaspár Londonba utazott, ahol Weöres felolvasást tartott a Szepsi Csombor Kör estjén.
Nobel-díj jelölés
1970-ben és 1971-ben is irodalmi Nobel-díjra jelölték, a rangos elismerésre mindkét alkalommal Kibédi Varga Áron, az amszterdami egyetem francia irodalom tanszékvezető tanára terjesztette fel. Ugyanebben az évben megkapta a Kossuth-díjat és az osztrák állam elismerő díját is. A Kossuth-díjjal járó pénzből Pásztor Béla emlékére díjat alapított. Ugyancsak ’70-ben jelent meg első angol nyelvű versválogatása Edwin Morgan fordításában, amelyet egy évvel később a német Suhrkamp Kiadó által készített Der von Ungarn c. kötet követett.
1972-ben feleségével elköltöztek a Muraközi utca 10/A szám alatti kertes házba, ahol azután Weöres élete végéig lakott. Utolsó nagy fellépése 1980-ban volt, amikor Károlyi Amyval, Juhász Ferenccel és Nemes Nagy Ágnessel közösen felolvasást tartott a londoni Riverside Studióban. 1982-ben Forintos-díjjal jutalmazták. Eszméletét veszítve halt meg 1989. január 22-én Budapesten. Február 9-én kísérték utolsó útjára a Farkasréti temetőben.
,,A Balaton ábránd és költészet, történelem és hagyomány, édes-bús mesék gyűjteménye, különös magyar emberek ősi fészke, büszkeség a múltból s ragyogó reménység a jövőre.”
-írja Eötvös Károly, aki szintén különös vonzódást érzett a magyar tenger iránt. Ma viszont Weöres Sándor versével idézzük meg tündérvilágú tavunkat. Amelynek vizén nyaranta olyan csodás érzés ringani, átadni lelkünket a kék légnek, a fény vibráló ragyogásának.
Weöres Sándor: Balaton
A habokon
visz ladikom
csillámfodor
a Balaton.
Tüzes a víz
tüzes az ég
a láthatár
forgó kerék.
Somogyi part
kis dombjai:
kék takaró
rézgombjai.
Zalai part
hegyormai:
a föld s a lég
zsinórjai.
Somogyi part
zalai part:
hol szétfeszűl
hol összetart.
A Balaton
hintáz velem
két menny között
ring életem.
Forrása: Pixabay Wikipedia