Haiku a pszichiátrián-irodalomterápia speciális célcsoportoknak

Cikksorozatunkban bemutatjuk az irodalomterápia módszerét, képzett és aktívan praktizáló irodalomterapeuta szerzőnk, Rudolf Panka tollából. A sorozat harmadik részében ízelítőt adunk abból, milyen speciális célcsoportok számára lehet hasznos az irodalomterápia.

Az irodalomterápiát évtizedek óta használják speciális területeken Magyarországon is, az adott közösséghez, intézményhez tartozók segítésében, fejlesztésében.
Képzett szakemberek dolgoznak addiktológián, onkológián, pszichiátriai intézetekben, illetve büntetésvégrehajtási intézményekben, ahol segítségükkel az éppen hosszabb-rövidebb ideig ott tartózkodók megtapasztalhatják az irodalom, a haiku, a művészetek, a történetek erejét.

Ezen intézmények munkájába ritkán láthatunk bele kívülről, így különösen érdekes, amikor első kézből kapott beszámolókat olvashatunk róluk. Ebben a cikkben a teljesség igénye nélkül szólaltatunk meg irodalomterapeuta szakembereket egy-egy ilyen területről, intézményből, hogy bemutassuk azt az értékes és szerteágazó munkát, amit irodalmi szövegekkel (novella, vers, haiku) lehet végezni.

Egy igazán zárt világ – irodalomterápia, haiku a börtönben

“2012-2020 között tartottam irodalomterápiás csoportokat a pécsi Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében. Ők voltak a fő célcsoport (16-21 év közöttiek). Illetve a Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet kérésére tartottak a felnőtt fogvatartottaknak is csoportokat (női illetve férfi csoportokat). Többnyire heti rendszerességgel mentem, a csoportlétszám 10-12 fő volt, egy csoport 1-1,5 órás volt (attól függően, milyen hangulatban voltak a fiúk).
Ezek a fiúk (is) iszonyúan igénylik a figyelmet, az odafordulást, de sokszor nincs meg a szókészletük, hogy kifejezzék az érzéseiket, gondolataikat. Illetve hozzá vannak szokva, hogy mindent erővel/izomból intéznek. A felnőtteknél feszegetik a határaikat. Sajnos többen többször tapasztalták meg, hogy alábecsülik, lenézik őket, illetve hogy egy rossz tett után elkönyvelték őket rossz embernek is.

A csoportokon igyekeztem ráerősíteni arra, hogy nem őket minősítettem, hanem a tettüket. Például ha valaki rendszeresen közbebeszélt, vagy szekálta a társát, akkor úgy fogalmazni, hogy nem vele van a baj, hanem azzal, ahogyan beszélt, majd rávezetni arra hogy hogyan lehetne ezt jobban csinálni.
Látványosan fejlődött a szókészletük és a kommunikációs képességük is, illetve a magatartásuk (legalábbis az én csoportjaimon).”
Csorba-Simon Eszter, könyvtáros, irodalomterapeuta

Irodalomterápiás munka daganatos betegekkel

“Én a Debreceni Egyetem Klinikai Központban tartok daganatos betegek részére foglalkozásokat koterápiában a helyi klinikai szakpszichológussal: nőgyógyászati, urológiai, bőrgyógyászati területről voltak eddig résztvevőink. Röviden azt mondhatnám, hogy olyan, mint amikor Hamupipőke eljut a bálba. Hogy semmi esélye nem lenne, oka sincs, hogy eljusson, vállalhatatlan a megjelenése, ki sem látszik az elhordozhatatlan, felemésztő sok feladatból. A csoport heti rendszerességű találkozásai, a beszélgetések fényes pontok a kezelések vagy a rehabilitáció kimerítő időszakában, új identitásukat próbálgatják, tanulgatják a tagok, egymást segítik, erősítik, számon tartják, közösséggé épülnek.

Én nagyon szépnek látom őket, megérint a különleges, de nagyon emberi sorsuk és a küzdelem, amelyet azért vívnak, hogy az életük irányítása felett a kontrollt visszaszerezzék, és közben megtanulják a sérülékenységet, gyengeséget, fájdalmat vagy a kontroll hiányát is úgy megélni, hogy értelmet nyerjen, ezáltal életük szövetének díszítő, gazdagító szálává váljon, ne maradjon idegen vagy elidegenítő tapasztalat. Bölcsebb, értékek mentén tájékozódó, az időt és az élet lehetőségeit jobban megbecsülő, lassan élő emberekké válnak, és ebben az irodalomnak és a hiteles emberi találkozásoknak együttes szikrája gyújtja lángra őket. Mert elsősorban az élet dolgaira irányítjuk a figyelmünket, és ebben nem a betegség vagy a valóság bármilyen más részének tagadása, hanem hatalmas igenlés van.”
Bálint Ágnes, könyvtáros, irodalomterapeuta

Haikuk a pszichiátrián

„2011-ben kezdtem a tanulmányaimat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem biblioterápiás továbbképzésén, és ekkortól tartok biblioterápiás csoportokat munkahelyemen, Nagykállóban, a Sántha Kálmán Pszichiátriai Szakkórházban. Kezdetben általánosan pszichiátriai problémákkal kezeltek jártak a csoportokra, 2017-től pedig az Addiktológiai Osztály keretein és csoportterápiás rendjén belül vezetek addiktológiai konzultáns kolléganőmmel közösen irodalomterápiás csoportot.

A függőségekkel küzdőknek szintén lehetnek olyan pszichés problémáik, mint a más tünet miatt pszichiátriai segítséget kérőnek. Ez a célterület azonban mégis szűkebb, speciálisan a „tiszta”, absztinens életmódhoz szükséges erőforrások felkutatására, tudatosítására helyezzük a hangsúlyt. Ha megbújik a függőséghez vezető úton más zavar, azzal is igyekszünk ebben az értelmezésben foglalkozni. Az irodalomterápia nemcsak azoknak kínál revelációkat, nagy rádöbbenéseket, akik egyébként is olvasnak. Azok olykor jobban megérzik az irodalmi szövegek orkánszerű erejét, akiket még nem kapott el korábban a szele. Ennek reményében kísérjük a csoporttagokat az olvasással kapcsolatos ellenálláson keresztül, haikukkal, versekkel, mesékkel, rövidebb novellákkal.”
dr. G. Tóth Anita pszichiáter, tanár, irodalomterapeuta

Irodalomterápiás cikksorozatunk következő részében kilépünk a zárt intézmények világából, és azt mutatjuk be, még milyen egyéb speciális célcsoportoknak lehet hasznos ez a módszer.

Szerző: Rudolf Panka irodalomterapeuta