Hogyan segít az olvasás?-Bevezetés a biblioterápiába -

Újonnan induló cikksorozatunkban bemutatjuk az irodalomterápia és a biblioterápia módszerét, képzett és aktívan praktizáló irodalomterapeuta szerzőnk, Rudolf Panka tollából. A sorozat első részében az irodalomterápia kialakulásáról, történeti gyökereiről olvashattok. Illetve egy rövid áttekintést nyújtunk arról, kik is azok az irodalomterapeuták, és mi zajlik egy irodalomterápiás csoporton.

Régi idők

Az irodalomterápia módszere nem újkeletű vívmány. Természetesen ilyen néven nem olyan régóta létezik, de a gondolat, hogy a történetek segítenek élni, a régi időkbe nyúlik vissza.
Már az ókori Egyiptomból tudunk olyan kígyómarásos esetekről, ami után nem egyszerűen orvost hívtak, hanem orvospapot, aki gyógyszerek alkalmazása helyett Rá és anyja, Ízisz mítoszának kéziratát olvasta fel a betegnek. (Jung Analitikus pszichológiájában olvashatunk erről.) Ebben a történetben Rá istennek iszonyatos fájdalmai és halálfélelme van, de végül meggyógyul. Az egyiptomiak hitték, hogy ha egy isten képes meggyógyulni egy ilyen szörnyű állapotból. Története erőt adhat az egyszeri betegnek is, és hozzásegítheti őket a felépüléshez.

Találunk ennél kézenfekvőbb példákat is: a vallási szövegek az írott szó, a példabeszédek, a történetek segítségével tanítanak élni. A Biblia vagy a Korán is tekinthető az irodalomterápia előzményének, hiszen ezek a könyvek túlmutatnak puszta esztétikai műveken, mindennapi és erkölcsi útmutatást adnak a hívőknek.
Olyan példát is említhetünk, ami biztosan mindenki számára ismerős: Sherezádé a történetek erejével nyer újabb és újabb időt az életben maradásához az Ezeregyéjszaka meséiben. Amellett, hogy saját életét mentette, az irodalomterápia módszerét alkalmazta, hiszen tudatosan válogatott és folyamatba rendezett mesék segítségével segített az uralkodó hitét visszanyeri a női nemben.

Ha pedig az olvasó arra kíváncsi, hazánkban milyen előzményei voltak az irodalomterápiának, akkor gondoljon a népmesékre, amikben a kollektív tudattalan összes tudása, életről való bölcsessége összegyűlt, hogy aztán szájról szájra adódhasson tovább nemzedékek során.
A mesék eredetileg nem a gyerekek szórakoztatására születtek, hanem nagyon is felnőtt műfajnak számítottak. Egyrészt időtöltésnek sem volt utolsó munka közben hallgatni (és mesélni!) őket, másrészt így adódtak tovább fontos ismeretanyagok.

Megszületik a módszer

Még nem volt neve a módszernek, de már az 1800-as években akadtak olyan amerikai orvosok, akik hatásosan érveltek az irodalom gyógyító ereje mellett.
A biblioterápia kifejezést, amely a „biblio” = könyvek és a terápia szavak összetételéből született, először az első világháború idején használták.
Itthon a biblioterápia mellett egyre inkább elterjedtebb az irodalomterápia kifejezés használata. A szakemberek megkülönböztetik a biblioterápia és az irodalomterápia szavak mögött rejlő módszereket: ez utóbbi elsősorban az irodalommal való munkára utal, előbbi pedig tágabb fogalom, hiszen bármilyen könyv felhasználását magában foglalhatja.

Ám azt tapasztaljuk, mi, irodalomterapeuták, hogy a biblioterápia szó még mindig zavart szülhet, hiszen sokan arra gondolnak, hogy vallásos, bibliai szövegekkel dolgozunk. Nem egyszer kérdezik tőlünk, melyik felekezethez tartozunk, akkor is, ha az adott foglalkozásnak semmilyen vallásos aspektusa nincs. (Természetesen lelkigondozók, lelkészek, egyházi személyek között is egyre több akad, akik kitanulják a biblioterápia módszerét, és a szakmai közegekben már arról is megindult a párbeszéd, vajon a bibliai szövegeket hogyan lehet irodalomterápiás szempontból használni. Mindez nem jelenti azt, hogy maga a módszer vallásos háttérrel rendelkezne.)

Ki az a biblioterapeuta?

Biblioterapeuta vagy irodalomterapeuta az a képzett szakember, aki elvégezte vagy az egyéves vagy a kétéves szakirányú továbbképzést, melyet itthon is egyre több egyetem kínál.
Irodalomterapeutává sokféle alapképzettséggel lehet képződni: eleinte leginkább könyvtárosok sajátították el a módszert, majd mind több és több pedagógus, pszichológus, szociális munkás, coach és egyéb szakember tanulta meg, és építette be munkásságába.

Ahány irodalomterapeuta, annyiféle irodalomterápia – mondhatnánk kis túlzással. Természetesen mindannyiunkra hat a képzés szemlélete, amiben elsajátítottuk a módszert. Vannak, akik esküsznek rá, hogy megfelelő hatást csak magas minőségű irodalmi művekkel lehet elérni, mások a személyközpontúság hívei, vagyis azt vallják, hogy minden szöveg alkalmas lehet önismereti munkára.

Minden szakember azzal dolgozik, amit hoz az alapképzettségéből: így fordulhat elő, hogy egy könyvtáros önismereti elemekkel tarkított könyvklubot vezet, egy pszichiáter pedig szenvedélybetegek és mentális zavarral élők intézeteibe visz be irodalmi műveket, és mindketten a biblioterápia módszerével dolgoznak, saját kompetenciájukhoz és a célcsoporthoz alakítva azt.

Mi történik egy irodalomterápiás ülésen?

Egy irodalomterápiás ülés sokféle módon történhet, mert, ahogy az előbb említettük, ahány irodalomterapeuta, annyiféle alkalmazása lehet a módszernek. Mégis, ha általános képet szeretnénk kapni egy ilyen foglalkozásról, azt mondhatjuk, hogy zárt térben (vagy az utóbbi időben akár online) összegyűlik nyolc-tíz ember, plusz a csoportvezető. Másfél-két órán keresztül vannak együtt. Először ráhangolódnak az aktív, empatikus külső és belső figyelem állapotára, leteszik a mindennapok terheit, lélekben ráállnak az önismereti munkához szükséges relaxáltabb állapotba. Az irodalomterapeuta felolvas vagy átad nekik egy előzetesen kiválasztott irodalmi művet, ami lehet mese, novella, vers, regényrészlet, és ki tudja még mi, majd erről beszélgetnek.

Ilyen egyszerű lenne? Igen is, meg nem is. Fontos tudni, hogy az irodalomterápiás szemléletre átkapcsolás nem megy azonnal minden résztvevőnek. Arra vagyunk trenírozva, mi, olvasó emberek, hogy stilisztikailag nézzünk rá az irodalmi alkotásokra, elemezzük őket, megpróbáljuk kitalálni, mire gondolt a költő.

Egy irodalomterápiás csoportban azonban a fókusz a mi belső világunkon van. Mit mond NEKEM ez a mű? Lehet, hogy amit itt és most nekem mond az alkotás, annak semmi köze nincs ahhoz a kanonikus értelmezéshez, amit irodalomtudósok állapítottak meg róla. Ez teljesen rendben van. Akár egy szó, akár egy mondat bírhat jelentőséggel és a szöveg többi része nem is számít. Egy irodalomterápiás ülésen ezeket a belső kapcsolódásokat fejtjük fel. Azt kutatjuk, mit mond a mű a résztvevőknek, amit saját életükre tudnak vonatkoztatni és profitálni belőle.

A csoportfoglalkozásokon emellett előfordulnak egyéb strukturált gyakorlatok, mind-mind az adott alkalom fókusztémájához és választott szövegében kapcsolódóan. A hangsúly a beszélgetésen, kapcsolódáson van, egymáshoz, és a résztvevők saját belső világához. A foglalkozás végén, az elejéhez hasonlóan, lekerekítjük az alkalmat, és lélekben felkészülünk a saját életünkbe való visszatérésre. Megerősítjük mindazt a jót, amit a csoport adott.

Rudolf Panka irodalomterapeuta