Nincs könnyű dolga annak, aki szeretné meggyőzni a hallgatóságát, hogy érdemes elolvasni egy kétszáznyolcvan oldalas regényt. Kezdi a minap valaki, csak abban a cikkben Proustról volt szó. Mert ugye olyan hosszú, papír, és kinek van erre ideje? Azért én mégis megpróbálom. Szabó Magda Az ajtó regényéről hoztunk egy ajánlót.

Ennek a könyvnek a története, egy olyan történet, melynek sorai és képei sokáig a fejünkben motoszkál. Az ajtó sorai és egy-egy gondolat foszlánya, teljesen váratlanul jutottak eszembe, és mindig erős érzelmeket váltott ki belőlem.  Részben, mert ha az ember felfedezni vél a saját életében hasonló karaktert, vagy történést, akkor már azért is elolvassa, részben pedig azért, mert ez egy olyan könyv – ettől függetlenül -, melyet nem lehet letenni. Az én karakterem nem egy regény hőse, hanem a lehető legvalósabb és ettől éppoly tragikus. „Megváltoztatta, ahogyan a saját életemet értelmezem”. Ez talán erős kijelentés, de kétségtelenül örök érvényű az a megállapítás, hogy azok az igazán jó történetek, amelyek gondolatokat indítanak el bennünk, és általuk felismerjük a tanulságot.

Az ajtó

Nyár volt talán két héttel a születésnapom után. Egy idegen hang szólt ki a telefonból, mely segélykérés borzongató kötelességet rótt rám. Akkor még nem tudtam, hogy milyen nyomot hagy majd ez az eset bennem. De ahogy haladtunk az időben, és én elkeseredettségem, és lelkiismeret-furdalásom enyhítésére próbáltam gyógyírt találni, akkor jött ez a könyv.

Párhuzamos karaktereket nem nehéz találni. Sokszor bele tudjuk magunkat képzelni egy regény, vagy történet hősének karakterébe, sőt, sokszor sorsközösséget is tudunk vállalni, vagy magunkat emelni egy olyan karakter szintjére, ahová mi vágyunk. Én nem akartam mást, csak a saját fájdalmam kimondani, és valahogy letenni magam elé, hogy mehessek végre tovább.

Ritkán álmodom

Szabó Magda életművének darabjait 2016-ban kezdte újra kiadni a Jaffa Kiadó.  Milyen jól tették. Már a cím megválasztása is egy kicsit összezavart, miért ad valaki olyan címet egy regénynek, mely annyi esetlegességet mutat? Ritkán álmodom, kezdi a szerző. Az időben túlhaladva a könyv cselekményét előhozva kezdi el a történetet Az ajtó című regényében.

Az én álmaim hajszálra egyforma, visszatérő látomások, én mindig ugyanazt az egyet álmodom.

“Hogyan fér el egyetlen életbe ennyi élet, nem tudom?”

A szerző bűntudata végig kíséri a történetet, mely abból az egyszerű cselekményből indul ki, hogy nem elpusztítani, hanem megmenteni akarta főhősét. A szimpatikus karakterek kulcsfontosságúak egy jó történetben, kell, hogy legyen szereplő, akivel együtt érzünk, és ezáltal nekünk szimpatikus. De Az ajtó című regényben a fő karakter kíméletlen, sőt megkockáztatom, néha olyan gonosz húzásaival bántja halálra a körülötte lévőket, hogy szinte dühösek vagyunk rá. Az idő fontossága nem elhanyagolható Az ajtó című regényben, hiszen Emerenc a történet főhőse folyton az idővel küzd. Azt nem tudni, hogy miért vállalja ennyire túl magát, takarít, havat lapátol, főz, mos, mindenkinek a segítsége, ahogy a szerző írtja, “hogyan fér el egyetlen életbe ennyi élet, nem tudom?”

Nekem mindig fontos volt, hogy átéljem a körülöttem lévők örömét, mikor újra találkoztunk.  Próbáltam magam nyugtatni, hogy tessék Szabó Magda is talált egy olyan embert, akivel hasonlóan nem boldogul, mint én a nagymamámmal. A karakter ugyanaz, agyonhajszolt, csodálatos nő, akinek az lett a veszte, hogy kimozdították a megszokott, biztonságot nyújtó közegéből.

“Kizárja otthonából a világot”

Bevallom volt egy pont Az ajtó könyvben, amikor azért olvastam tovább, hogy végre kiderüljön a cselekmény következő kockája. Bár Emerenc karakterét remekül kidolgozta Szabó Magda, a többi karaktert csak épphogy említi, ilyen Sutu, Adél, vagy Magda férje. Cselekményről cselekményre egyre beljebb jutunk a főhős életében, és egyre jobban megismerjük tragédiáit. Az elvesztett testvért, gyermekét, családját, vagy éppen azt, ahogy a szerző írja, azt a “szabályosnak igazán nem nevezhető tünetet, hogy kizárja otthonából a világot.”

Szabó Magda úgy formálta karakterét, hogy benne mindenki megbízzon, de ő senkiben sem teljesen. Emerenc teljes egészet senkinek nem adta oda önmagából. Az egész történetet végig kísér egy titok, melyet úgy őriz a főhős, hogy élete árán inkább a sírba viszi.  De nem így lett. A történet tetőpontja egy drámai fordulattal, és szerencsétlenül alakult helyzetek sorával szinte véget is ér, majd a végkifejlet, az örökség, melyet annyira őrzött a néhai főhős végleg porrá hullik.  De “nem hal meg olyan könnyen az ember, csak majdnem, aztán később olyan okos lesz attól, amit kiállott, hogy azt kívánja, még egyszer buta lehetne, tök buta.”

 

Boncsér Kata

 

Kép forrása: Pixabay