Az álmok homályos világában éltünk. Az érzékek közvetítő csatornáin áramolva törtek felszínre álomszerű, látomásos élményvilágunkból fakadó műalkotásaink. Soha nem számítottunk divatosnak, kívülállók voltunk, egyedi látásmódunk, belső mélységeink térképeinek rajzolata őrzött meg bennünket a jelennek. Mi voltunk a Ködlovagok, fegyverzetünk pedig védelmet nyújtott a hétköznapiság csapdái ellen. A Hét szerzője Csáth Géza a Kata könyvespolcán.
Én is az álmok folytonosan változó színei és vonalai között Ködlovagként éltem. Elmémben összefolytak a nappalok és éjszakák percei, az idő egy lassan hömpölygő folyam és én egy bárkában utazom ezen a folyón, az irány tetszőleges, a távolságok arányai valótlanok. A felcsapó hullámok keltette rezgések vezetik tollam hegyét a papíron. Néha hangjegyeket írok, néha szavakat. A művészetre, mint megbonthatatlan egészre tekintek; az, hogy éppen milyen módszert alkalmazok a kifejezésre, arról pillanatnyi belső emóció dönt. Az élet álarca mögé bújva Ködlovagként álmodom.
Egy ködlovag fegyverzete
Itt ülök szobám mélyén a kavargó homályban, a lassan alászálló bódulatban egyre halkulnak a sikolyok. Az íróasztal kopott peremében kapaszkodom, előttem az asztallapon megcsillan a fény a fecskendő fémes kónuszán. A 0,02 gr morfin már a véremben kering, érzem, ahogy mindentől függetlenítem magam, ahogy minden megszűnik, ami távol tart a hétköznapok valóságától, a tettek egymásba kapcsolódó monoton láncolatától. A fecskendő mellett hever egy ezüst cigarettatárca, kihúzok egy szálat, az öngyújtó lángja a dohány szálaiba kapaszkodva halad az öntörvényű elmúlás örvényébe. Magam elé húzom a barna fedelű naplót, rajta a nevem: Csáth Géza.
Csáth Géza vagyok,
Ködlovag, valaha elhivatott pszichoanalitikus, ma már csak sorsára hagyott, lassan hamvadó parázsló hamu vagyok, az általam gondosan feljegyzett betűk füstként gomolyognak előttem a papíron, testem pedig eltűnik. ahogy a sárba taposott cigarettacsonk a permetként szitáló, őszi esőben. Görcsösen szorítom a tollat, bejegyzem a következő dózist, 0,06 gr morfin, majd a tű hegye az érfalba hatol, hogy a szétroncsolt anyag, a testi való megszűnjön és én a megszülető álom legyek, a folyton változó színes vonalak kristályos szemcséje, a prizmán visszatükröződő fényben megcsillanó, tünékeny ábránd.
Egy kötélen egyensúlyozom
Az álom és a valóság határán, mint egy Ködlovag miközben a kötél túlsó végén a halál húzza a strigulákat, még egy dózis, még húsz milligramm, még harminc…visszafordul felém, a gúnyos mosolyba torzult arcból tekint rám és lassan elkezd visszafelé számolni, az életem perceit, a Ködlovag utolsó álmait. A vércseppek aláhullnak a papírra, mint a lassan szálló esőcseppek egy novemberi este gomolygó ködében. Nem látom tisztán a bőr alatt futó vénát, de az érben lélegző emlékezet mágnesként húzza a tű hegyét. Ködök, örvénylő morajlások, távoli, kusza, előtűnő szavak, amelyek nem maradnak meg tollam hegyén, folyton elvesztem őket, pislákoló hangok, melyekből nem áll össze dallam.
A halál vigyorog
A betűk ércéből vert pajzsom nem véd tovább tőle, visszanézek és az elmúlás fekete angyalának démoni tekintetében látom villanni a kezemben tartott kés pengéjének éléről induló gyilkos akarat szabadságát. Csáth Géza voltam…egykor nagyreményű pszichoanalitikus, író, komponista, Ködlovag. Szabad akaratomból rendelkezem, hogy halálom után testemből a szívem, a májam és az agyam barátom, Suszter Gyula asztalán vizsgáltassék; műveimet pedig ítéljék meg az utánam alkotó Ködlovagok.
Kép forrása: Pixabay