Grecsó Krisztián Én a te korodban című költeménye ma a nap verse. Grecsó Krisztián líráját a fények és árnyak váltakozása teszi élettelivé és saját komplex költői univerzummá. Ha a felszínt nézzük, könnyedén tűnnek versei idillikus életképeknek, ám mélyen a felszín alól mindig előtűnik, hogy ezeket a nagy becsben tartott kincseket nem adta ingyen az élet. A múlt árnyai, az elszenvedett veszteségek, a belső kételyek és dilemmák teszik a legnagyobb művészi nyomatékot a legapróbb kis örömök sugárzó derűjére.
Grecsó Krisztián: Én a te korodban
Lám, így hevernek itt a szépek,
Mint az eltévedt jótevők,
Kérges arcuk tán álomképek,
Festmények ők vagy szószegők.
Fuss! Lassú léptek a nyomodban,
Én vagyok az a szelíd sereg,
„Bizony, én a te korodban”,
Mondom, és a szó pereg.
Takarva minden titok-vakolat,
Mint kezes sors, göröngy az este,
Az én szívem nyitott patyolat,
Minden vászon tiszta benne.
(Megjelent az Alföld 2021/3-as számában)
Kép forrása: Pixabay