Írónők és író nők rovatunkban ezen a héten két olyan írónő a főszereplő, akiknek eddigi élettörténete is regényesnek mondható. Regényeik témáját is többnyire saját életük kalandjaiból merítik. Delia Owens Észak-Karolinából és Linda Boström Knausgrad Svédországból, ők azok, írónők egzotikus tájakon, kalandos utakon.
Delia Owens-egy zoológus írónő Észak-Karolinából
Delia Owens Georgia déli részén született, és a Thomasville környéki erdőben lovagolva nőtt fel. Az édesanyja arra biztatta Deliát, hogy fedezze fel a tölgyeseket, mondván: „Menj ki oda, ahol a rákpapák énekelnek”. Édesanyja megtanította neki, hogyan kell túrázni anélkül, hogy csörgőkígyókra lépne, és ami a legfontosabb, hogy ne féljen semmiféle lénytől. Delia élete nagy részét valódi vadonban vagy annak közelében töltötte és gyermekkora óta igazi társként gondolt a természetre.
Deliát családjához fűződő erős kötelékei, valamint barátnőivel való szoros kapcsolata egész életében megmaradtak. Ezek a szoros kapcsolatok és Delia természethez fűződő bensőséges viszonya hatással voltak tanulmányaira és írásaira.
Delia már fiatal korában is szeretett írni. A gimnázium hatodik osztályában első helyezést ért el egy íróversenyen és már ekkor biztos volt benne, hogy ez azt jelenti, hogy egyszer író lesz.
Mivel családja minden nyár egy részét Észak-Karolina hegyeiben töltötte, Deliát különleges kötődés fűzi az állam vad és gyönyörű helyeihez.
Mikor elkezdte az egyetemet, úgy döntött, hogy az irodalom helyett a tudományos pályát választja. Bachelor of Science fokozatot szerzett zoológiából a Georgiai Egyetemen és Ph.D fokozatot állatviselkedés szakon a Kaliforniai Egyetemen Davisben.
A Kalahári oroszlánok és a barna hiénák
Egy régi, csörgőcsapdás Land Roverrel Delia és Mark Owens 1974 elején érkezett Botswanaba. Létrehoztak egy alaptábort, ahol ők ketten voltak és néhány csapat. kóbor busman. Az oroszlánok első büszkesége hamarosan felment Delia és Mark táborába és a fák mögött feküdt. Az Owens házaspár hat oroszlánt tanulmányozott több mint hét éven keresztül. A Blue Pride területéhez tartozott Owenék tábora is, Sassy, Chary és Blue pedig gyakran Owenek sátrai közelében kószáltak, vagy feldúlták a kültéri konyhát.
Delia és Mark a megfoghatatlan barna hiénákat is tanulmányozta, akik szinte minden este bejöttek a táborba. Ezekben az években Deliát lenyűgözték az emlősök társadalmi csoportjai, amelyek szinte mindig nőstényekből állnak. A hímek párzásra vagy étkezésre jönnek-mennek, de a nőstények a születési csoportjukban maradnak és egy életen át erős köteléket tartanak fenn falkatársaikkal. Ezek a megfigyelések emlékeztették Deliát arra, hogy milyen szoros kötelékek fűzték barátaihoz és milyen erősnek kell lennie a saját fajunkban a női csoportok iránti genetikai hajlamnak.
Kutatásaik és a Kalaháriban élt életük alapján társszerzője volt a Kalahári sírása című díjnyertes könyvnek . A barna hiénák társadalmi evolúciójával kapcsolatos kutatásaival Ph.D. fokozatot szerzett a Kaliforniai Egyetemen, Davisben.
A Kalahariból az Owenek a zambiai Észak-Luangwa-völgybe merészkedtek, hogy folytassák a vadon élő állatok kutatását. Az elefántok tanulmányozása mellett Delia és Mark olyan programot hozott létre, amely munkát, kölcsönt és egyéb segítséget kínált a helyi falusi lakosoknak, hogy ne kelljen vadon élő állatokat vadászniuk a megélhetésükért.
Delia saját tábort állított fel a Luangwa folyó partján és tanulmányozta az elefántok szociális viselkedését. Minden évben bejárta Észak-Luangwa öt fő folyóját és megfigyelte a csordákat. Delia összesen huszonhárom éven keresztül végzett kutatásokat Afrikában veszélyeztetett fajokon. Kutatási eredményeit a Nature , Animal Behavior , Journal of Mammalogy , Natural History és más tudományos folyóiratokban tette közzé. Afrikában végzett kutatási és természetvédelmi munkája elnyerte Bernhard holland herceg Golden Ark-díját, valamint a Kaliforniai Egyetem Kiválósági Díját. A Zambiában megkezdett projekt a mai napig tart, részben az Owens Wildlife Conservation Alapítvány finanszírozásával.
Északi Sziklás-hegységtől Észak-Karolináig
Afrika után Delia Idaho északi sziklás hegyei közt élt, jelenleg pedig Észak-Karolinában.
Ahol a folyami rákok énekelnek című kötete 2021-ben jelent meg magyar nyelven és hazánkbnan is hamar bestseller lett.
“Titkot legjobban a kagylóhéjak tudnak tartani.”
Delia Owens regénye Észak-Karolina ritkán lakott, mocsaras partvidékén játszódik az 1950-es és ’60-as években. A történet főhőse a lápvidéken sorsára hagyott kislány, Kya Clark, aki az évek során elszigeteltségében önellátásra rendezkedik be, s alig érintkezik a környékbeliekkel.
Az első szerelem azonban Kya életét is felforgatja: a közeli kisvárosban élő Tate megtanítja olvasni, és ő az, akivel a lány osztozni tud a természet és a költészet szeretetében is. Ám nem Tate az egyetlen, aki érdeklődik a különleges, magának való lány iránt…
Egy rejtélyes gyilkosságot követően a helyi közösség felbolydul, és a gyanú hamarosan a mocsárban magányosan élő “Lápi Lányra” terelődik.
A biológus Owens első regénye egyszerre fordulatos krimi, érzékeny fejlődésregény, valamint a vadon és az emberi lélek lenyűgöző természetrajza, igazi kaland.
Linda Boström Knausgrad
Boström Knausgård 1998-ban debütált a Gör mig behaglig för såret című versesgyűjteményével. Az áttörést 2011-ben hozta el számára a Grand Mal novellagyűjtemén, amely húsz rövid, intenzív és feszes prózai szövegből áll. Boström Knausgård bipoláris zavarban szenved. A betegségéről egy President című rádiódokumentumfilmben számolt be, amelyet 2005-ben a Sveriges Radio számára készített. 2013-ban megjelent harmadik könyve, A Helios-katasztrófacímű regény. 2013 januárjában krónikákat kezdett írni a regionális újságba.
Boström Knausgård 2016 novemberéig házas volt Karl Ove Knausgård norvég íróval . A délkelet- svédországi Österlen régióban éltek és négy gyermekük van.
Egy háromtagú családot a teljes széthullás fenyeget. Nap mint nap a szakadék szélén egyensúlyoznak. Apja halála óta a tizenegy éves kislány, Ellen nem szólal meg, és ha otthon van, jóformán ki sem teszi a lábát a szobájából. Ahogy a bátyja sem, aki még a szobája ajtaját is beszögezi, hogy távol tartson mindenkit. Csak anyjuk hisz benne, hogy ők hárman egyszer újra közel kerülhetnek egymáshoz. A fény családja vagyunk, ismételgeti konok meggyőződéssel.
Ám a család otthonában egyelőre a sötétség az úr; beszivárog a lakás zugaiba, a lelkek legmélyére. A hármukat elválasztó csend áttörhetetlen fallá szilárdul. Ellen tudja, hogy mindennek ő az oka, hiszen apja halála az ő lelkén szárad. Ő imádkozott a haláláért. És Isten meghallgatta a fohászát. Ellen meggyőződése szerint ő és Isten tehetnek róla, hogy kisgyerek korának boldogsága örökre elveszett. Pedig Ellen kétségbeesetten vágyik rá, hogy újra szerethessen, és újra szeressék.
Vajon a család, az anya és két gyermeke képes lesz-e rá, hogy ismét megtalálják az egymáshoz vezető utat, és új életet kezdjenek a múlt romjain?
Az Isten hozott Amerikában felkavaró, kegyetlen, katartikus erejű történet egy különleges kislányról, aki azzal az egyetlen eszközzel válaszol az őt sújtó traumákra, amely megmaradt neki: a hallgatással. A minimalizmusával mégis hatalmas érzelmi hatást elérő regényben összecsúszik a múlt és a jelen, az emlékek és a valóság, az élők és a holtak világa. Az olvasó döbbenten és borzongva figyeli, hogy a tizenegy éves gyerek a maga választotta csendben megtalálja-e az erőt, a léleknek azt a szabadságát, amellyel megszabadulhat sötét titkától, és újra visszatérhet az életbe, kijöhet a fényre
A Helios-katasztrófa
“Apától születek. Kettéhasítom a fejét.”
Ezekkel a drámai mondatokkal indul a regény, Pallasz Athéné mítoszának modern újraértelmezése. A helyszín ezúttal nem az ókori Olimposz hegye, hanem egy svéd kisváros, ahol a tizenkét éves Anna apját mentőautó szállítja be a pszichiátriára. A kislányt előbb egy kedves szomszéd fogadja be, majd egy pünkösdista nevelőcsaládhoz kerül, ahol furábbnál furább rokonokról gondoskodik, és általános meglepetést okoz azzal, hogy görögül szólal meg. Az apja utáni vágyakozás azonban lassan felőrli az erejét, és mély depresszióba esik.
Néhány évvel később Anna már maga is egy mentális betegeket befogadó kórház lakója. “Tud segíteni, hogy meghaljak?” – kérdezi az orvostól. Hamarosan világossá válik, hogy a kislány egyetlen lehetőségét a gyógyulásra az jelentené, ha újra találkozhatna az apjával. A kérdés csak az, vajon életben lesznek-e még akkor?
A hallgatag lány és a különös, lelki beteg apa motívumai ismerősek lehetnek Knausgard magyar nyelven megjelent előző könyve, az Isten hozott Amerikában lapjairól. Ez a kisregény azonban még filmszerűbben ábrázolja az eseményeket. Megrázó elbeszélés és szenvedélyes könyörgés az érzelmi közelségért, egyszerre szívfájdító és meghatóan gyönyörű.
Aki szerette Linda Boström Knausgaard előző regényét, az Isten hozott Amerikábant, az szeretni fogja hamarosan megjelenő új könyvét is, A Helios-katasztrófát. Kézbe véve a könyvet egy ógörög mítosz modern variációjaként váratlanul egy tizenkét éves kislány fejében találjuk magunkat, egy svéd kisvárosban. Annát elválasztják az apjától, amikor az mentális problémáival kórházba kerül, és nevelőszülőknél helyezik el.
A kislány megpróbál alkalmazkodni megváltozott körülményeihez, de mivel egyre jobban hiányzik neki az apja, ő maga is idegösszeomlást kap és a pszichiátriára kerül. A motívumok ismerősek lehetnek a korábbi regényéből, ez az írás azonban még filmszerűbb, hátborzongatóan magával ragadó. A szerző olyan hitelességgel írja le az extrém érzelmi állapotokat, hogy mindannyian a hatása alá kerülünk.