Ezen a héten írónők rovatunban két fiatal írónőt hoztunk nektek. Két első könyves szerzőt. “Kívül közöny, belül tériszony” – mondja Vonnák Diána egyik írásának hőse. Pedig kívül is mekkora tér van ezekben a novellákban. Mit adtak nekünk a dinoszauruszok? – tör föl Papp-Zakor Ilka első regényéből az antropológiai derű. Az Író nők és író nők rovatunk két első könyves szerzőt hoz nektek, hiszen ez a rovat írónőkkel foglalkozik, akik írnak, és milyen jól teszik.
Írónők: Vonnák Diána
Vonnák Diána nemcsak Vonnák Diána szemével lát, nemcsak saját érzéseit képes felfogni és rögzíteni, hanem másokéit is. Más országokban, más kultúrákban született és nevelődött emberekéit, meg más neműekéit. – A hónap szerzője, Zoltán Gábor Vonnák Diána íróról.
Képes rá, hogy meglásson dolgokat, és szavakba öntse őket. Persze nemcsak lát, hanem hall is, minden egyéb módon érzékel, és a begyűjtött érzékleteket szavak által át tudja adni az olvasónak. Mindezt látható erőlködés nélkül. Vagyis tud írni. Ezzel nem mondtam nagyon nagyot, mert viszonylag sokan tudnak írni. Sokan tudnak szép és szellemes mondatokat létrehozni.
“Kívül közöny, belül tériszony”
– mondja Vonnák Diána egyik írásának hőse. Pedig kívül is mekkora tér van ezekben a novellákban: az egész tágas és ismeretlenül ismerős táj Indiától a Közel-Keletig, Ukrajnától az Atlanti-óceánig, de semmi egzotikum vagy úgynevezett tarkaság, csak drámai szögletek és kiszögellések. Olykor nem tudni, a hősök hol vannak éppen. Merre lehet az Orot-domb? És messze van-e a tajga, ahova egy kislány egyedül indul az altatóktól bódult anyja mellől?
Az ember csak szédül ezekben a túlságosan tágas mikrovilágokban, elveszett, kapaszkodik, hová is kapjon, kihez, már billen is le a kőről, amire felállt hegedülni. Zuhan, mert az ember lába alatt a tér mégis oly szűk. Zuhan, de valaki elkapja – az értékes hegedűt. Az emberek ezekben a novellákban inkább érzékelik, mint értik egymást. Mint akiknek nincs a világban és egymásban helyük.
Tompa Andrea
“Annyi mindenki áthaladt itt. Pedig minden arra csábít, a légszomj, a sivatag, télen a hideg, az évtizedes elszigeteltség, hogy az ellenkezőjét gondold. Hogy természetes határvidék, periféria, ahol csak szerencsétlenek élnek, akiket mások ideszorítottak. Hogy természetes, ha alig tudsz megkapaszkodni.”
Író nők: Papp-Zakor Ilka
Papp-Zakor Ilka (Kolozsvár, 1989-ben született, erdélyi magyar író, műfordító. A Babeș–Bolyai Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett orosz–magyar szakon. Angyalvacsora című prózakötete 2014-ben JAKkendő-díjat kapott, 2015-ben jelent meg a JAK és a Prae gondozásában. A 2018-as Ünnepi könyvhétre jelent meg Az utolsó állatkert című, második novelláskötete. Műfordítóként Jerzy Pilch és Janusz Głowacki írásait fordította lengyelről magyarra.
“- Volt Fanni, nincs Fanni! – sírja egy barátnője.
Nem csoda, ha a rossz közérzet Anitára tapad, és kitart. A metrómegállóban újabb plakátok adják hírül, hogy az országra ronda és koszos sárkányok hordája támadt, és ennek alkalmából nagynemzeti lovagi tornát rendeznek, amelyen bárki részt vehet. Köztudott, milyen veszélyes lehet egy ereje teljében támadó sárkány, Anitának viszont a nemzeti lovagokat elnézve – bár plakátokon a kép tudvalevőleg mindig illusztráció – nincs sok kedve éppen általuk megmenekülni.”
Mit adtak nekünk a dinoszauruszok? – tör föl Papp-Zakor Ilka első regényéből az antropológiai derű. Négy nézőpont fűzi egy történetté a főhős Anita köré gyűlő embercsoport évezredes távlatokból tán elenyésző, ám korántsem tét nélküli döntéseit. Paleolit szarkazmus, egyedfejlődési krimi. Fiatal felnőttek a kihalás szélén.
Szerző: Boncsér Kata
Kép forrása: Pixabay