Semmi: Napok óta érzem, hogy most olvasnom kell. Persze mondám viccesen, hogy ezt kb. 20 éve érzem, de valahogy ez az időszak elég terhelt számomra. Nem csupán azért, mert év eleje van és rengeteg munka és minden más. Hanem az ember olykor elfárad lelkileg. Ilyenkor én nem veszekszem, nem vágom le a hajam, nem posztolok léleksimogató grafikákat. Inkább olvasok. Megmutatom, hogy milyen könyveket olvasok téli depi ellen, vagy csak úgy, amikor sehogysem érzem magam. Íme az első könyv.
Kiss Edina: Égszínkék
Sokszor hallom, hogy egy írótól megkérdezi a riporter, hogy ez a könyv rólad szól? Nem sok idegesítőbb kérdés van, amit fel tud tenni egy interjú közben a riporter. Minden szövegben benne van a szerző, minden karakterben, hiszen ő találta ki. De nem feltétlenül ők a főszereplők. Sokszor elég egy illat, egy hang és egy mozdulat vagy egy grafiti, mint Tóth Krisztina Párducpompa című könyvénél, éppen ez adta az inspirációt. Benne van egy picit másképp.
Mindenki, aki olvas megtalálja a számára elfogadható regisztert. A novellák és én egészen jóban vagyunk. Így találtam rá Kiss Edina könyvére.
Égszínkék
Lélektani történetek, írja a szerző a cím alatt. A könyvet az édesanyjának ajánlja. Az első történet az emberi kapcsolatokról, az elmúlásról és az életről, félelmekről, a halálról, és még sok minden másról szól. Ez volt a kedvenc történetem és a Tangó, de arról egy picit később. Ha az értelmét szeretném megkeresni, akkor talán a gyengeségeink között keresném. Ahogy a főhősünk saját magát tereli félelmei miatt, a saját tragédiája felé. Kiss Edina tudja, hogyan kell az olvasót „lefoglalni” nem enged el, egészen a történet végéig.
A semmi szaga
Dermesztő lehet, amikor az ember érzi a semmi szagát. Azt írja a szerző valahol, hogy az írás mélység, az olvasás magasság.
Milyen igaza van. Nincs könnyű dolga az olvasónak. Hiszen meg kell értenie a szerzőt, hogy éppen akkor, amikor ezeket a szövegeket írta, mire gondolt. Milyen egyszerű, és elsőre kissé érthetetlen mondat ez: „a semmi szaga”. De az ember ha egy picit belegondol abba, hogy milyen lehet a semmit szagolni, na és látni, érezni? Talán megkapja rá a választ, még ha ezt a semmit minden levegővételnél észlelni.
Talán képesek vagyunk önmagunkat gyógyítani, csak fel kell hozzá nőnünk. Rengeteg érzéssel találkoztam már, boldogsággal, szomorúsággal és csalódottsággal, és minden érzés egy picit afelé terel minket, miként felnövünk, hogy egyszer csak a saját életünket éljünk, a nagy betűset, az igazit, melyhez azt hiszem kellenek ezek a csalódások. Persze nem mind, az ember ezt érzi óhatatlan. Spórolhatnánk olykor.
„Fűszeres parfümök enyelegtek a cipősarkak által felvert porral.”
Szeretem azt hinni, hogy vannak még csodák. Az nagyon jó lenne, ha velem is megtörténne egyszer. Mikor az ember lépten nyomon az „elváltak”, „ott hagyta”, „elment külföldre”, „megbántotta” történetekbe ütközik, jó egy olyan helyzetről olvasni, ahol még nem veszett ki a romantika az emberekből. A Tangó táncpárosának története talán a legerősebb novella a könyvben. Benne van minden a hitről, a szerelemről, az érzelmekről, és a vágyról.
Boncsér Kata
Kép forrása: Pixabay