Kritika rovatunkban ezen a héten többek között egy török kisregényt ajánlunk Sabahattin Ali tollából. Következzen most a Madonna prémkabátban című kis török műremek könyvismertetője. A Madonna prémkabátban egy önéletrajzi ihletésű kisregény Sabahattin Ali tollából, aki különleges írója a török irodalomnak.

Az író tragikus sorsa

Sabahattin Ali író, költő volt és a két világháború között tanárként dolgozott egészen addig, amíg politikai nézetei miatt börtönbe nem került. Az állandó zaklatások elől menekülni kényszerült, ám a bolgár határon lelőtték. 

A regény egy visszahúzódó, zárkózott török férfi és egy lázadó, őszinte, szókimondó nő szerelmét meséli el, amely Berlinben szövődött az 1920-as években. Két nagyon eltérő világ találkozik ebben a két emberben. A két eltérő kultúra összekapcsolódása vajon milyen kémiai kötést hoz létre a szerelem vegyületében? 

Repedések a lélekben

A szerelem éles késszúrásai után már nem marad más valóság, csak a repedések a lélekben. Sabahattin  Ali regénye olyan mélységekig tárja fel egy férfi és egy nő lelkének működését, hogy annak minden apró rajzolata, minden kialakuló összefüggése részletesen feltárul, egy szerelem kezdetének rajongó, érzelmi viharaitól egészen a megsemmisítő végéig, amikor nem marad más a lélekben, csak kietelen pusztaság, kiszáradt róna, repedésekkel teli föld, amelyben nem teremhet már más, csak magány, szomorúság és elszigeteltség. 

A leheletfinomságú történet különös érzékenységgel érinti az úgynevezett ,,férfias” és ,,nőies” jellemvonások alakulásást egy szerelmi kapcsolat útvesztőiben haladva, ezért genderregényként is értelmezhető a Madonna prémkabátban. 

Elszalasztott lehetőségek

Néha úgy alakul, hogy eltévedünk az életben, a történések halmazában nem találjuk a megfelelő útjelzőket, amelyek elvezethetnének a boldog végkifejletig és elveszik számunkra, aki addig mindent jelentett. Vajon milyen élet következhet még ezek után? Az elszalasztott alkalmak nem térnek vissza az életünkbe. Nem forgathatjuk újra a filmet, csak megalkuvásokat köthetünk csupán azt remélvén, hogy a maradék idő majd valahogy lepereg. Ám a repedések a lelkünkben mindig ott maradnak, figyelmeztetőn és fájdalmasan.

,,Bármilyen értékes tárgy, vagyon vagy boldogság elvesztésének fájdalma enyhül idővel, csak az elszalasztott alkalmakat nem tudjuk feledni, valahányszor eszünkbe jutnak, újra és újra sajogni kezdenek.”  

Különösen nehéz túlélni olyan érzelmi katasztrófákat az életben, amelyeket külső, és az emberségtől távol eső tényezők alakítanak. Általában már csak akkor válnak teljes egészében feltárhatóvá és értelmezhetővé, amikor már visszafordíthatatlan károkat okoztak az életünkben. A külső tényezőkön kívül pedig maguk az emberi kapcsolatok is olyan összetettek, zavarosak és érthetetlenek, hogy senki nem tudja pontosan, mit is akar. 

Talán az a megoldás, ha nem is próbáljuk részletesen elemezni a folyamatot, nem megérteni próbáljuk, hanem egyszerűen csak megéljük…

 

,, Nem volt bennem vágy, nem gondoltam a múltra, sem a jövőre, csak az éppen megélt   pillanat létezett. A lelkem olyan volt, akár a szélcsendben mozdulatlan tenger.”

     

                                                                                                                                                            Rinner Anita

 

 

Kép forrása: Pixabay, Wikipedia