Lator László Álomban utak című költeménye lett ma a nap verse. A sorok közül előtűnik a létezés érzéki gazdagsága, amit a költő rögtön ellentétbe helyez ennek a gazdagságnak a lecsupaszításával, így a végén a kiábrándító sívárság ölel körül bennünket, ami ugyan még magában hordozza a szerelem állandó, véget nem érő statikus intenzitását.
Lator László lírájának középpontját a költői énje alkotja. Emberi megfigyelései, tapasztalatai, érzései rétegződnek egymásra és versei ezen rétegek mélyéről találnak felszínre időről időre.
Lator László: Álomban utak
Álomban utak fényesedtek.
Sokáig bűvöletedben éltem.
Emléked galamb és virág,
virágok szirma a szélben.
Szél és folyó sodorta fényed,
magukba zártak a hegyek.
Indás feledés font körül,
vad fű, burjánzó rengeteg.
Bőrödre rátapadt a táj,
hogy önmagába szívjon át.
Így élsz e mohó pusztításban
megfoghatatlanul tovább.
Ezer formában itt lehetsz,
mert őriz minden, mint a mag,
s hogy szirmos létedet kibontsd,
elég egy párás pillanat.
Kép forrása: Pixabay