Rendszerint óvakodom attól, hogy a borító alapján válasszam ki a következő olvasmányomat, azonban Marie Aubert könyvét első pillantásra megszerettem és tőlem szokatlan módon úgy csúsztattam a táskám mélyére, hogy bele sem lapoztam a kötetbe. A történet végére még aznap pontot tettem – pár óra alatt átrágtam magam a történeten. Kétség sem fér hozzá, hogy régóta a Felnőtt emberek című regény volt a legsikeresebb vakrandim egy addig ismeretlen szerzővel.
Felnőttek a társadalmi elvárások kereszttüzében
Marie Aubert, a norvég írónő rövid kis könyve a felnőtt lét elvárásoktól terhes hétköznapjait ábrázolja. A főszereplők átlépték a negyvenes éveik határvonalát, az életük felénél tartanak, mégsem éreznek elégedettséget. Nem meglepő módon, az írónő maga is a negyvenkettedik életévében jár, talán emiatt hiteles minden felfestett élethelyzet a könyvében. A Felnőtt emberek nem egy keserű történet – épp ellenkezőleg, többnyire mulatságos, humoros szituációktól hemzseg.
A sztori főhőse
A sztori főhőse Ida, aki szakmai téren rendkívül sikeres, népszerű építész – kisgyerekként is az éltanulók táborát erősítette – azonban felnőttként a magánélet számos területén kudarcot vallott. A szerelem soha nem érkezik meg hozzá, leginkább nős férfiakkal bonyolódik reménytelen viszonyokba. Mesterien fenntartja a kalandvágyó, bohókás, kacér, ugyanakkor emancipált nő látszatát, de amikor a hazugságok szétfoszlanak, Idának rá kell jönnie, hogy egyetlen társadalmi elvárásnak sem felel meg.
Küzd azért, hogy bebizonyítsa, a társadalmi kereteken kívül is elérhető a boldog élet. A harc hiábavalónak bizonyul: bár nyilvánvalóvá válnak az élet hazugságai, egyik szereplőnek sincs bátorsága kimondani ezeket. A hallgatás csak tovább fokozza a feszültséget, és mindenki magányosan vonul vissza, hogy tovább főjjön a saját levében.
Ida talán az egészséges párkapcsolatnál is jobban vágyik egy gyerekre, ám az orvosok szerint kifutott az időből, és kevés esélye maradt a teherbeesésre. Az elköteleződés halogatása és a céltalan szerelmi viszonyok miatt, a gyerekvállalás kapuja bezárul előtte. Szóval, se férfi, se gyerek, de még egy macska sincs, ami enyhítené Ida magányát. Utolsó reményként a családi kapcsolataiba kapaszkodik. Sajnos, a hősnő esetében ez sem működhet olajozottan.
A szülők válása után megszakadt a kapcsolata az apával, az anya pedig nem tud azonosulni Ida döntéseivel, vágyaival, és mindennek a tetejébe a kishúgot részesíti nagyobb figyelemben. Marthe lehetne a család büszkesége, hiszen férjezett nő, aki anyagilag stabil háttérrel, és az édes semmittevés örömeivel van megáldva.
Az egyetlen paca a családi fotón, hogy Kristoffer első házasságából született gyerekét nevelgeti, miközben ő maga sokáig képtelen teherbe esni. Amikor végre bejelentheti, hogy babát vár, nem késlekedik a jó hírt nővére orra alá dörgölni. Ida frusztrált lesz, amiért a húga beelőzi a gyerekszülésben, de kitart az illúzió mellett, miszerint az élet számára negyvenévesen kezdődik el. A diszfunkcionális család elhatározza, hogy a összegyűlnek ünnepelni a hétvégi nyaralóban – ezzel kezdetét veszi a nagybetűs katasztrófa.
Testvéri kapcsolatok hálójában
A családi idill már a könyv első fejezeteiben szétfoszlik – amikor Ida és Marthe találkoznak a nyaralóban, hátborzongatóan hűvös párbeszéd hangzik el kettejük között. A gyűlölködés és az irigység mérgezi meg két negyvenéves nő testvéri kapcsolatát. Olvasóként azt feltételeznénk, hogy a felnőttek érettebben állnak hozzá a családon belüli viszonyokhoz, ám Marie Aubert könyvéből kiderül, hogy ami az életben elsődleges, az mindenkinek a saját jóléte. Az eseményeket Ida nézőpontjából ismerjük meg, emiatt az ő gondolataival és érzéseivel könnyebb azonosulni.
Elfogadott tény, miszerint rossz testvér, aki nem örül a húga boldogságának, családjának, vagy születendő kisbabájának, plusz folyamatosan felül szeretné múlni a tesó elért eredményeit. Továbbá, borzalmas testvér az, aki elcsábítja a húga férjét, majd kifecsegi a családi titkokat, egy óriási botrány reményében. A felsoroltakat Ida kivétel nélkül megteszi – mégis megbocsátunk neki, mert valahol mélyen érezzük, hogy a végletekig boldogtalan hősnőt csupán a felnőtté válás kínzó elvárásai késztetik cselekvésre. Nem az a kérdés, hogy a szülők miatt sérült-e a testvéri kapcsolat Ida és Matrhe között, az sem számít, hogy melyik testvér követett el hibát a régmúltban – ami igazán lényeges, hogy milyen okból nem menthető meg az egymáshoz való viszonyuk a jelenben.
A két nő képtelen levetkőzni a gyerekkorban magukra öltött szerepeket. Ida a húgára irigy nővér, Marthe pedig a nyafogó, minden figyelmet magára irányító húgocska maradt. Amíg a gyerekekre jellemző attitűd dominálja az egymáshoz való viszonyukat, addig képtelenek élni a felnőttkor által felkínált lehetőségekkel.
Marie Aubert könyvében elmarad a boldog befejezés
Marie Aubert regénye olyan típusokat mutat meg az olvasónak, amelyekkel mi magunk is találkozhatunk. Ismerjük azt a nőt, akinek nincs elég türelme a gyerekneveléshez; azt az anyát, aki nem tudja megteremteni a családi békét; azt a feleséget, aki tele van elvárásokkal, de az álmaiért a kisujját sem mozdítja meg; és azt a férjet, aki annyira gyáva, hogy az őszinte kommunikáció helyett a megcsalást választja.
Elolvasva a könyvet, tudom, hogy a felnőtt szó csupán egy jelző: mások boldogságát látva, irigyek, féltékenyek, és cselszövők vagyunk, akárcsak a kisgyerekek. A Felnőtt emberek című regényt pedig azért ajánlom, mert saját (felnőtt) magatartásunk felülvizsgálatára késztet.
Miklós Dalma
Kép forrésa: Pixabay, Scolar