Nyughatatlanok, a könyv, amit el kell olvasnod

Nyughatatlanok, a könyv, amit el kell olvasnod

Az embernek olykor muszáj nyitni más műfajok felé. Aztán rövid kitérő után újra visszatér a megszokott szépirodalmi regiszterhez, hiszen a Petri kötetem ott vár az asztalon, a többiről nem is beszélve – ha már engem nézünk. De sokszor jól esik kipillantani. Ezt történt most is velem. Lássuk mit találtam.  Nyughatatlanok,  a könyv, amit el kell olvasnod.

OLGA TOKARCZUK 

Vajon miért képes valaki irodalmi Nobel-Díjat kapni? Azt mondják a könyv kapcsán,  hogy „Eredeti, szenvedélyes és remekül megírt történet. „OLGA TOKARCZUK  az egyik legolvasottabb lengyel író, könyvei 34 nyelven jelentek meg. Végzettsége szerint pszichológus. Egyetemi tanulmányai idején önkéntesként viselkedészavaros serdülők pszichiátriai gondozóintézetében dolgozott. 1985-től terapeutaként praktizált, és Jungot tanulmányozta, ami hatással volt írásaira is.

Első regényéért

Az Őskönyv nyomában,  rögtön elnyerte a Kościelski Alapítvány díját. Az igazi áttörést azonban Őskor és más idők és Nappali ház, éjjeli ház  című regényei hozták meg számára. Két könyvét is  a legrangosabbnak számító lengyel irodalmi díjjal (NIKE) jutalmazták; előbbi regénye 2018-ban a Nemzetközi Booker-díjat is elnyerte. Olga Tokarczuk életművéért 2019-ben megkapta az egy év késéssel kiosztott, 2018-as irodalmi Nobel-díjat.

Szóval akkor jöjjön most ez a könyv. Nyughatatlanok. 

Olga Tokarczuk könyvének hősei nomádok, örök utazók. Nők, akik tartalék fogkefét hordanak kézitáskájukban arra az esetre, ha sürgősen útra kell kelniük, és férfiak, akik tíz perc alatt képesek utazásra készen összepakolni minden holmijukat. Saját határaikon túllépő figurák, akikkel együtt a Világegyetem végtelenségét élhetjük át, amíg tart az utazás.

Test, élet, halál, mozgás, vándorlás

Ez a könyv egyszerre szól az emberi testről, az életről, a halálról, a mozgásról és a vándorlásról. Szereplői között ott találjuk Philip Verheyent, aki a tizenhetedik században saját amputált lábát boncolta fel és rajzolta meg anatómiai pontossággal. De ott van Angelo Soliman is, az Észak-Amerikában született fekete rabszolga, később Kazinczy Ferenc barátja, akinek holttestét császári parancsra kitömték és kiállították a bécsi Természettudományi Múzeumban. De ott van annak a huszonegyedik századi férfinak a szívszaggató története is, akinek felesége és gyermeke egy horvát szigeten tűnik el rejtélyes körülmények között.
Olga Tokarczuk fantáziával és provokációval teli történetei korunk felszíne alá vezetik olvasójukat, emberi létezésünk valódi mélységeibe.

 

Boncsér Kata

A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.