Könyvajánló sorozatunkben 5 olyan magyar kortárs irodalmi kötetet ajánlunk, amelyek a közelmúltban jelentek meg. Itt, a Kata könyvespolca szerkesztőségében mi szívügyünknek tartjuk a kortárs magyar irodalom minél szélesebb olvasói réteghez történő eljuttatását. Következzen most öt könyv, amelyekben a legfrissebb magyar verseket, novellákat és regényeket ismerhetjük meg közelebbről.
Tóth Krisztina: Bálnadal
A Bálnadal Tóth Krisztina 2017 és 2020 között írt verseit gyűjti kötetbe. A három nagyszerű ciklus a Völgyúttól, a Kínai utazáson át hétköznapi életünk helyszíneire, a Terekbe vezeti az olvasót. A múlt és a múltbéli emberek felbukkanása, az emlékezés furcsa működése jelenik meg a versekben, hol haikukba sűrűsödve, hol a szonettek ünnepélyességével, máskor szabadabb formákban, hogy a legalapvetőbb kérdéseket tegye fel a mának: miért, hová, mi végre. A Bálnadal Tóth Krisztina talán legmegrendítőbb kötete. Tóth Krisztina 1967-ben született Budapesten. Egyik legnépszerűbb írónk, számos verseskötete, regénye, novelláskötete és gyerekkönyve jelent meg magyar és idegen nyelven. 2020-ban a Digitális Irodalmi Akadémia tagjai közé választotta.
Zoltán Gábor: Levegőt venni
Zoltán Gábor novellistaként kezdte pályáját, de kisprózakötetet utoljára 1999-ben adott közre. Levegőt venni című könyve így több mint húsz év novelláinak keresztmetszete. Az eltelt évtizedekben a szerzőnek volt része hosszú csöndekben és Orgia című regényének megjelenése után zajos sikerben is. A szigorú kézzel válogatott novellák fordított időrendben követik egymást a kötetben, így kalauzolnak vissza Zoltán Gábor prózájának forrásvidékéig.
Ha olvasója az utóbbi évek munkái, elsősorban az Orgia és az azt kísérő esszéregény, a Szomszéd felől közelít jelen kötet írásaihoz, ráismerhet a feléjük forduló utakra, de olyan ösvényekre is bukkanhat, amelyek Zoltán Gábor írói világának egészen más, kevéssé ismert tájaira vezetnek. A novellák nyelve elszántan pontos, mégis kíváncsi, minden cikornyától mentes, mégsem dísztelen, sokkal inkább fölösleg nélkül építkező. A szövegek mosolytalan iróniája, groteszk fordulatai, szociografikus érzékenysége nincs elődök híján a magyar novellisztikában, karakteres szerkesztésmódjuk, meghökkentő nézőpontjaik és elbeszéléstechnikájuk ugyanakkor jellegzetessé teszik őket. Egy furcsa randevú, egy végletes lomtalanítás, gyilkos és buja szenvedélyek, hűvös kerti ösvényen vonuló bodobácsok – a Levegőt venni kisprózái sokfélék, de valamennyiben fölismerni Zoltán Gábor tekintetét: kíméletlenség és részvét szétválaszthatatlan, csakis együtt éleslátó lencséit.
Závada Péter: Gondoskodás
Templombelső, sportpálya, recepcióspult és „vállalkozózöld” kanapék. Ahogy az ember a hangulatok zegzugaiban létezik. Závada Péter új kötetében különös sétát tehetünk az urbánus közegekből és a tág bioszférából felépített költői világban, ahol kafkai szimbólumok elevenednek meg újra, és a történelem romjai, mint fenyegető allegóriák, magasodnak. Elénk kerülnek a hatalom emlékei, a bástyák és az erődök, de az olvasó részt vehet a nyárzáró banketten is. A természeti, építészeti és technikai objektumok furcsa sokfélesége rendre a „hol vagyunk” kérdését teszi fel; mitől vonzóbb itt, mint ott, mit jelent az „őszintébb pazarlás” eleganciája. Sajátos optikai utazást teszünk Grönlandon, vagy csak sodródunk a folyón a vidrákkal. Olykor pedig jó megállnunk bárhol, mert a fogalmak széttöredezve várakoznak.- Kerber Balázs
„Zajtapadás, hártyafény. A hiszékeny tájat
kirabolja a tekintet. A szemek önző rezervátuma,
mikor zsákmányul ejti azt, ami még az erdőből,
az elvágyódásból itt maradt.”
Márton László: A kárpótlás
A regény hőse, Por Zsolt gazdaságtörténész valamikor a közelmúltban egy közjegyzőtől értesítést kap, amely szerint „életvesztés miatt” kárpótlás jár neki. Akit 1944-ben elhurcoltak és meggyilkoltak, egy kisfiú volt, Por Zsolt apjának öccse. Azon túlmenően, hogy „életét vesztette”, semmit sem tudunk meg róla, rajta keresztül viszont felidéződik egy többszörösen traumatizált család: a szülők, az apai nagynéni, az anyai nagymama és a regényhős húga. A kíméletlen, keserű iróniával megrajzolt portrék egyúttal korrajzot is adnak az 1970-es, 80-as évek Magyarországáról, és a cselekmény fősodrát is kijelölik: az elhallgatások, a múlt kibeszéletlensége, a szereplők egymás ellen vívott játszmái egy tragédiát készítenek elő.
Ez a tragédia a regényben a tulajdonképpeni „életvesztés”: az anya homályos okokból és tisztázatlan körülmények között történt öngyilkossága, amely a család széthullásával jár. Ez azonban a cselekménynek csak az egyik fele, amelyet a regényhős fejlődéstörténete egészít ki. Az olvasó tanúja lesz annak, amint Por Zsolt megvívja harcát személyisége integritásáért, és kiszakítja magát a ráerőltetett érzelmi függőségekből, ugyanakkor szellemi fejlődését is nyomon követhetjük. A saját élettörténet összekapcsolódik az ország gazdaságtörténetének tanulmányozásával és a vele járó felismerésekkel, amelyek mozgósítják a férfikorba lépő regényhős addig rejtett erőit.
Simon Márton: Dalok a magasföldszintről
,,És állsz és szédülsz és hallgatsz, vagy ülsz 5.43-kor
egy kanapén egyedül, egy másik plédbe
csavarva, közhelyeken rágódva. Olyan csöndben,
mint aki arra ébred, hogy ötvenhét éves, süket,
polinéz gyöngyhalász lett, aki egy fotóba szerelmes,
és valaki lélegezzen helyette, mert fölötte nyolc méter.”
,,Aki Simon Márton verseihez fordul vigasztalásért, nem csalódik. Éppen azt fogja kapni tőlük, amivel át lehet vészelni egy magányt: igen, ez most ilyen. Meghalt egy anya. Elmúlt egy szerelem. Volt, nincs. Igen, most üresség van. De ez az üresség jó, most éppen ez kell, mert e nélkül nincs jövő. Márpedig jövő igenis van. Erőt és tartást kap az olvasó ezekből a versekből. Segítenek élni.”
Kemény István
Rinner Anita
Képek forrása: Líra, Pixabay