Antoine de Saint-Exupéry a repülés hercege volt. Pilóta volt a szó hétköznapi és nemes értelmében. Szerencsés embernek tartotta magát, mert hivatása lehetett egy olyan században, amikor az emberek többségének ,,csupán” foglalkozása volt. Íróvá a mestersége avatta, repülésről, repülőkről szól négy regénye és még arról, ami a szédítő magasságokba emelkedő, tágabb horizontú ember szeme előtt kitárul. Réginagyok rovatunk főszereplője a repülés hercege.
A repülés hercege
1900-ban született Lyonban és 1944-ben tűnt el Korzika felett. Felderítőgépét lelőtték a németek. A polgári repülés hőskorának hivatásos pilótája, aki tudatában van annak, hogy minden egyes felszállással kockára teszi életét, az értelmetlen öldöklést mélyen elítéli, a háború borzalmaitól iszonyodik. Ám kötelességtudata hazája és a repülés iránt nem inog meg, újra és újra felszáll, erről ír döbbenetes és gyönyörű vallomást A hadirepülő című művében. Az 1941-es összeomlás napjaiban írja ezt a regényt, amikor minden széthullik körülötte, benne. A fojtogató semmiben ösztönei vezérlik a mindig szilárd alapot képező emberi értékek felé. Arra törekszik, hogy érvényes erkölcsi mércét állítson fel a már érvénytelen régi helyett és ez sikerül is neki. Hogyan is? Úgy, hogy lemond minden pátoszról. Ezért szavahihető. A heroizmusa is megérthető, mivel emberszabású léptékben teljesedik ki, a lélekről leváló kéreg szabadítja fel, így válik egy kiábrándult kor lovagjává.
Az éjszakai repülés
Az éjszakai repülés még 1931-ben jelent meg. A huszadik század negyedik évtizedében Exupéry megtalálja a neki való témát és a tiszteletre méltó lomok közül előhalássza az emberi méltóságot, nemességet, önfeláldozást, a humanizmust. Kifényesíti és a magasba emeli, méghozzá díszek nélkül, pátosz nélkül, illúziók nélkül.
A Déli futárgép hőse Bernis pilóta, aki többezer levéllel az afrikai Dakar felé tart, ám soha nem érkezik meg. Repülés közben Bernis felidézi életét, szerelme történetét. Ebben a művében az író nagyszerűen ábrázolja egy szerelem kilátástalanságát, a halál törvényszerűségeit.
Világhírnevét A kis herceg hozza meg, a gyermekeknek és felnőtteknek szóló váratlan tündérmese-világ (1943-ban adták ki).
Fellegvár címmel jelent meg, már halála után töredék írásaiból álló kötet, amelyek egy torzóban maradt nagy, biblikus próza körvonalait mutatják.
Tíz inspiráló idézet Antoine de Saint-Exupéry tollából:
,,A múló időt ne úgy fogjuk fel, mint ami koptat és elveszejt, ne egy marék homokot lássunk benne, hanem valamit, amiben kiteljesedhetünk.”
,,Ha csupán anyagi javakért dolgozunk, magunk építjük magunk köré börtönünket. Bezárjuk magunkat, magányosan, hamunál hitványabb pénzünkkel, amely semmi olyat nem nyújt, amiért érdemes élni.”
,,Ömlő lávából, csillámló pépből, csodálatosan megfogamzó élő sejtből származunk, és lassan növünk, míg végül kantátákat írunk, és tejutak pályáit mérjük.”
,,Az ember úgy van teremtve, hogy csak annak tud örülni, amit maga alkot. És ahhoz, hogy élvezni tudja, előbb meg kell másznia a költemény meredekét.”
,,Soha ne nézz hátra, ne feledd, hogy a legcsodálatosabb legendákban az, aki hátranéz, kő- vagy sóbálvánnyá változik.”
,,Adni azt jelenti, hogy hidat versz magányod szakadéka felett.”
,,Nem akkor érkezünk el a tökéletességhez, amikor már nem lesz mit hozzátennünk, hanem akkor, mikor már nem lesz mit elhagynunk.”
,,A barát az a rész az emberben, amelyik éretted van, és olyan ajtót tár ki előtted, amelyet talán soha másutt nem nyit ki.”
,,A boldogság jutalomként adatik meg neked az alkotó munka után. És a boldogság feltétele a küzdelem, a kényszer és a kitartás.”
,,Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik. Akik úton járnak, azoknak vezetőül szolgálnak a csillagok. Másoknak nem egyebek csöppnyi kis fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az üzletemberek szemében aranyból voltak. A csillagok viszont mind-mind hallgatnak. De neked olyan csillagaid lesznek , amilyenek senki másnak[…] Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak[…] S ha majd megvigasztalódtál (mert végülis mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem. Mindig is a barátom leszel.”
Rinner Anita
A kép forrása: Pixabay, Líra
Jó cikk
Pingback: Antoine de Saint-Exupéry: Fohász - Kata Könyvespolca