Fekete István írói pályáját követjük végig ezen a héten Réginagyok rovatunkban. A természet szeretete, egymás elfogadása, hit önmagunkban, kitartás, az igazság kimondása: olyan alapvető emberi értékek, amelyek követendő példát állítanak a mai kor embere, főként a fiatal generáció elé. Fekete István élete hitvallás, mégpedig ezeknek az erényeknek megőrzése kapcsán.
Gyermekkor, ifjú évek
Fekete István 1900. januárjában született Göllén. Olyan gyermekkor adatott neki, amely egész életútját, gondolkodásmódját meghatározza, stabil alapokra helyezi. A természetközeli élet, a növények és állatok megfigyelése egészen kicsi gyermekkorától életének alapmotívuma. Kalandos gyermekkoráról részletesen olvashatunk Ballagó idő című művében.
Ahogy telnek az évek, nyilvánvalóvá válik, hogy szemlélődéseinek eredményei mély tudássá állnak össze, így nem csoda, hogy felnőtt korára híres vadász és elismert mezőgazdász válik belőle.
Az akadémián töltött évek alatt már lejegyzi történeteit, ám ezek igazából még szárnypróbálgatások.
1929-ben megnősül és feleségével, Piller Edittel Ajkára költöznek, ahol Fekete gazdatiszti állást kap.
Novellák, színdarabok és vadászatok leírásai
Eleinte a vadászatairól ír beszámolókat, amelyek a Nimród című vadászlapban rendszeresen meg is jelentek. Aztán ezek az írások egyre rétegzettebbé, művészivé válnak. Barátja, Kittenberger Kálmán bíztatására egyre komolyabban foglalkozik az írással. Ebben az időben jelenik meg az a könyve is, amely későbbi életében még konfliktusok forrása lesz, ám 1939-es megjelenésekor óriási népszerűségnek örvend: a Zsellérek című regényt a megjelenését követő négy évben összesen hétszer adták ki, igazi bestseller vált belőle.
Fekete István ettől kezdve sikeres szépirodalmi szerzőnek számított. Írói pályájának ezen szakaszában született novellái a Herczeg Ferenc szerkesztette Új Idők közölte. Hajnalodik című színdarabját, forgatókönyveit is elismeréssel fogadták. 1940-től a Kisfaludy Társaság tagja.
Hitvallás és az ár, amit fizetett érte Fekete István
Az igazmondás, mint alapvető emberi érték felvállalása, véleményünk szabad kinyilatkoztatása nem minden történelmi korban volt szabadon gyakorolható. Bár Fekete István soha nem politizált, véleményét mindenről leírta, a vörös terrorról is. Ez jelenik meg a Zsellérekben, amit 1946-tól az akkori rendszer tiltólistára tesz. A büntetés nem korlátozódik ,,csak” erre, az írót egy nap az ÁVO pribékjei félholtra verik, elveszíti fél veséjét és egyik szemére megvakul.
A negyvenes évek végétől évtizedekig nem adják ki műveit és mezőgazdászként sem vállalhat állást. Így patkányirtásból és uszálykísérésből tartja el családját. 1951-től sikerült tanárként elhelyezkednie és újra jelennek meg írásai az Új Emberben és a Vigíliában. Ekkortól kezdi írni állattörténeteit, ifjúsági regényeit és ezzel új fejezet nyílik életében, írói pályafutásában. Tüskevár, Téli berek, Vuk, Hú, Bogáncs, azok a regények születnek sorban, amelyek nélkül magyar gyermeknek nem érdemes felnőnie.
1970-ben Budapesten halt meg, a Farkasréti temetőben kísérték utolsó útjára. Gyerekei kezdeményezésére hamvait 2004. augusztus 14-én újratemették szülőfalujában, Göllén.
Idézetek Fekete István tollából:
#1. ,,Az út végtelen. Végtelen utak azonban se lefelé, se felfelé nincsnek.”
#2. ,,A madárnak nincs arca a fájdalom kifejezésére, csak a szeme mutat valami elmélyülést, mielőtt megtörne, ha el kell pusztulnia.”
#3. ,,Az emberek és a tények elmúlnak, de a legenda örök!”
#4. ,,Szeretem a ködöt, mert túl rajta a zsongó jólét, meleg kályha, ölelésre tárt karok és mesék vannak, melyek talán valóra válnak. Szeretem a ködöt, mert eltakarja a múltat, a jövőt, és a jelen is olyan homályos benne, hogy talán nem is igaz.”
#5. ,,Elég egy mozdulat, valamely rég elfeledett illat, egy tárgy, egy ágroppanás, a szélnek a zizzenése, s az emlék felüti fejét, ránk néz, és olyan üdén, vidáman vagy szomorúan valódi, mint a jelen minden valósága.”
#6. ,,Az emlékezet alig törődik az idővel, amely nem segít soha, és talán nem is tudja, hogy ő az Idő, és az ember fejében összevissza kapcsolja a kedves és kedvetlen, a szép és a csúnya, jó és kellemetlen eseményeket.”
#7. ,,Szeretem a ködöt, mert csend van benne, mint egy idegen országban, melynek lakója a magány, királya pedig az álom.”
#8. ,,Odasimultam öregapámhoz, mint a hajtás a vén fához. Talán arra gondoltam, hogy évek múlva hozzám simul majd így valaki, aztán meg őhozzá, de el nem fogyunk soha-soha…-talán arra, hogy nekem adja nagyapám karja melegét, mellyel átkarolva tartott, hogy továbbadhassam annak, aki utánam jön.”
#9. ,,Minden álomból lehet valóság, s a múlt valóságai lassan elmerülnek az idő és a messzeség álomszerű ködében.”
#10. ,,Nincs megnyert vagy elvesztett háború, csak ,,Háború” van! Pusztító, öldöklő, embertelen! A háborúk nem oldottak meg semmiféle problémát, de mindig elvetették a magját a következőnek. A háborúkat alig néhány ember robbantja ki, de ők nem harcolnak, és nem is halnak meg. Az egyszerű emberek ölik egymást halomra, ők hullanak idegen föld meszesgödrébe, s az ő otthonaik pusztulnak el. Ők az eszközök, és ők az áldozatok.”
Rinner Anita
Képek forrása: Pixabay, Újkor.hu