Nyugati előszelek című írásával Rinner Anita idézi meg Ady Endre Harc a Nagyúrral című versének születését. A magyar irodalomban is Új szelek támadtak, Új Versek születtek, a magyar költészet ritmusvilágában pedig minden megváltozott…
1905-ben késlekedett a tavasz, a nyugati szél sietősen nyargalt Budapest utcáin.
Ady Endre igyekezett meggyorsítani léptei ritmusát, ahogy a Szabadság tér felől az Aulich utca felé fordult. Nemrég tért haza Párizsból, ezért gondolatai még sokszor Léda felé szálltak, bár az elmúlt hetekben már próbált visszailleszkedni Budapest számára kissé álmos, elmaradott kulturális világába. A Szabadság kávéház épülete méltóságteljesen emelkedett az utca közepén, görög stílusú oszlopfőivel, kovácsoltvas lámpáival uralta az utcaképet.
A kávéházba belépő költőt rögtön észrevették barátai, szerkesztőtársai és asztalukhoz hívták egy italra. Amint Ady leereszkedett a székre, Révész Bélának rögtön feltűnt, hogy nem ez lesz az első pohár bor, amit a mai nap folyamán barátjuk megiszik. Ránézett az arcra, a nagy szemekre, amikben az alkoholmámor fáklyái égtek. Ilyenkor úgy látszott, hogy a szemek uralkodnak, az arc többi része csak keret. Révész jól tudta, hogy ezek a szemek más skálát mutatnak, ha kötekedő, gúnyos kedvében van és mást, ha jókedvű, amikor szapora fény-nyilak villannak szemszögleteiben. Az asztalnál Révész és Ady mellett még Fenyő Miksa, Bíró Lajos és Osvát Ernő foglalt helyet.
Hirtelen kivágódott a kávéház ajtaja és egy tizenhárom év körüli fiú szaladt a szerkesztői asztalig.
A fiú vézna volt, kis testén viseltes, de tiszta ruha lógott. Cipője valószínűleg nagyobb testvéréről maradt rá. Szemeiben a feltétlen tisztelet lángja ragyogott, mert hite Adyban és hogy valami olyan dologban vesz részt, ami mindannyiukon túlnő, ösztönös volt. Megállt Ady széke előtt, kihúzta magát, lesimította ruháját, ujjaival végigszántott szőke haján, aztán nagy tisztelettel ezt mondta :
-Szerkesztő Úr, azt üzenik a nyomdából, hogy lapzárta van és még hiányzik a vers…
Ady lassan felemelte fejét és tekintetét Osvátra szegezte, aki, mint a Figyelő főszerkesztője lassan biccentve nyugtázta a fiú kijelentését, majd így szólt barátjához :
-Írd le azt a verset, már hetek óta cipeled magadban, formálod, alakítod! Itt az idő a változás kezdetére!
-Nem értenek engem! Ez az ország még a sárban fetreng… messze a Nyugat!
-A mi küldetésünk idehozni a Nyugatot! – mondta elgondolkodva Osvát, magában ízlelgetve ennek a szónak minden zamatát, jelentését és mondanivalóját.
-Hozz papírt fiú és egy konyakot! – mondta lassan forgó nyelvvel, alkoholmámoros tekintettel a költő és Lédára gondolt, aki nemcsak Múzsája volt, hanem biztos kezű irányítója csapongó gondolatainak és most nincs itt vele, hogy keskeny mederbe terelje a szavak széles áramlatait. Így aztán elővette cigarettatárcáját, rágyújtott, majd ösztöneire hagyatkozva írni kezdett…
Osvát Ernő ott állt Ady Endre mögött, szinte őrködve vigyázta a pillanatot, hogy a vers tényleg elkészüljön. A szedő gyerek ott várakozott, úgyhogy amint egy versszak elkészült, letépte és rohant vele a nyomdába.
A költő tolla szántotta a papírt, elméjének elzárt csarnokaiban már régen kész volt a szavak titokzatos összekapcsolási képlete. Gyűltek a teleírt papírok, a versszakok száma egyenesen hatványozódott a hamutartóban elnyomott cigarettacsikkek füstölgő csonkjaival. Tagjait átjárta a jól ismert mámoros izgalom, amit akkor érzett, ha végre papírra vethette a régen kész szavak vad ritmusban száguldó halmazát. Ereiben a vér áramlása a Szajna tavaszi áradásait idézte, ujjai alatt a betűk eddig nem ismert szimbólumokká olvadtak össze.
A kis szőke szedő fiú már az utolsó versrészletért várakozott ott, amit a nyomdába vihet. Már Osvát kezében volt az írás, elmélyülten, áhítattal olvasta Ady sorait, majd később, amikor a költő befejezte művét és fáradtan, lelkében már némán hátradőlt a székén, a főszerkesztő átsietett a nyomdába és maga javította a szedést, hogy egy hiba valamiképpen meg ne zavarja a szavak klasszikus rendjét. Érezte, messzelátó tudásával pontosan felmérte, hogy ezután a vers után, ami a Harc a Nagyúrral címet kapta végül, már semmi nem lesz ezentúl a régi a magyar irodalom világában.
Új szelek támadtak, Új Versek születtek, a magyar költészet ritmusvilágában pedig minden megváltozott…