Fiatal tehetségek: Halász Rita, Harag Anita, két kortárs magyar szerző, akiktől érdemes olvasni

Fiatal tehetségek: Halász Rita, Harag Anita, két kortárs magyar szerző, akiktől érdemes olvasni

Mondanám, hogy tematikus ajánló következik, de valahogy nem szeretem azokat a felütéseket, amik ezután szoktak jönni. “Három könyv tavaszra”, vagy “ezeket a könyveket olvasd  tavasszal”. Inkább mutatok nektek olyan könyveket, amiket tényleg érdemes elolvasni. Ez a sorozat olyan magyar szerzők könyveit mutatja be, akik méltán kerülnek fel Kata könyvespolcára. Tehetségesek, írnak, és milyen fiatalok. Halász Rita, Harag Anita, két kortárs magyar szerző, akiktől érdemes olvasni.

Halász Rita: Mély levegő

Talán úgy van ez, hogy az ember mindig másra kíváncsi, de valahogy mégis van egy-egy olyan szerző, vagy inkább műfaj, amihez mindig visszatér. Ilyen nekem a novella, és persze a téma sem mindegy. A Fiatal tehetségek első szerzője, Halász Rita.    Vannak mondatok, amelyeknek soha nem volna szabad elhangzaniuk. “Vannak dolgok, amelyeknek soha nem volna szabad megtörténniük. Vera fuldokol a házasságában, és egy durva veszekedés után elköltözik a férjétől két kisgyerekével.

Döntenie kell:

megpróbálja rendbe hozni a házasságát, vagy újrakezdi az életét, és megtanul ismét szabadon lélegezni.
Halász Rita kíméletlen pontossággal tárja fel egy harmincas pár kapcsolatának alakulását és válságát, majd a súlyos szembesülésekkel terhes kivezető út állomásait. Nem kendőz el semmit, és nem szolgáltat igazságot senkinek. Az első személyű elbeszélés mondatai feszesek, felkavaróan őszinték és élesen ironikusak. A traumatikus élményeket mesékkel, a valóságost irreálissal, álomszerűvel, súlyos témáit humorral, a feketét fehérrel keveri. Vegyünk egy Mély levegőt, felszabadít.”

“Kivel éltem eddig? Ki vagyok én, hogy ennyi ideig éltem vele?”

 

Halász Rita

1980-ban született, érdekes, hogy  2013 körül döntött úgy, hogy írni fog. Művészettörténész, a Szépművészeti Múzeumban dolgozik. 2017-től publikál rendszeresen irodalomi folyóiratokban. Ez a könyv  “számos igen érzékeny kérdést érint.  Nagy életvezetési választások, szülő-gyerek kapcsolatok, tovább cipelt családi és személyes traumák, párkapcsolati kérdések – és persze a bántalmazó kapcsolat. Én azt látom, hogy a könyv egyszerre tud kendőzetlen, néha kegyetlen lenni, ugyanakkor képes arra, hogy nagyon árnyalt és nem didaktikus módon dolgozzon fel kérdéseket.”

Harag Anita: Az évszakhoz képest hűvösebb

És már itt is van a Fiatal tehetségek második szerzője, aki 1988-ban született. 2018-ban Petri György-díjat kapott. Ez az első kötete. Tisztán emlékszem, amikor olvastam a címét: Az évszakhoz képest hűvösebb. A szerző novellái többek között azt mutatják meg, hogy a hétköznapi banalitásokban is gyakran érhetnek minket komoly traumák, melyek mögött bonyolult emberi kapcsolatok, és félresiklott életek rejlenek. Maga a cím, egy novella címe, ami kicsit megfoghatatlan, és ahogy a szerző mondja, ahogy elolvassuk a könyvet, van egy kis “hűvösség” a szövegekben. Vagy leginkább távolságtartás. Nem mondja ki az érzéseit, aztán valahogy mégis elmondja, de teljesen máshogy, mint más. Szorongás, elfojtás jellemzi a mesélőt.

Ismerős szituációk, egyszerű emberi életek könyve ez

„Álldogál, és az egyik piros kabátos lányról én jutok az eszébe. Vagy egy francia bulldogról, hogy odafutok, megsimogatom. Vagy egy illatról, utánafordul. Álldogál, és valamiről az eszébe jutok, de nem vagyok ott. Ha az eszébe jutok, sosem vagyok ott. Ha az eszembe jut, sosincs itt. Olyan meg nincs, hogy ne jusson az eszembe.” Harag Anita történetei ismerős helyzeteket mutatnak meg váratlan szempontokból. Valaki nyelvismeret nélkül próbál helytállni egy multicégnél, valaki a halott apja után próbál rendet rakni annak házában, valaki a demens nagyanyjával próbál szót érteni. A rokonok érthetetlenek, a kapcsolatok keserédesek.

 

 

Boncsér Kata

 

 

Kép forrása: Pixabay