Margaret Atwood számomra követendő példa, egy iránytű, mindig megmutatja a nők társadalmi értékét és azt, hogy a háttérből is befolyásolni képesek adott események kimenetélét. Atwood engem folyton gondolkodásra késztet és ebben rejlik számomra a nagyszerűsége, hogy rávilágít olyan dolgokra, amit revideálok, miután kilépek a regénybeli világából és újra a sajátomban állok. Rivalda rovatunk legújabb darabját olvashatjátok, egy ókori sztori újragondolva.

Margaret Atwood időgépe

Biztos vagyok benne, hogy Margaret Atwoodnak van egy időgépe.  Még az is meglehet, hogy mélyen belül Atwoodban van ez az időgép és amikor leül és elkezd írni bekapcsol a masina. Ha ismerjük az írói világát, tudjuk, hogy általában a jövő foglakoztatja. Messze a távolba tekint, elképzeli a következő évezred társadalmát és történeteiben meghatározza a nők szerepét ezekben az elképzelt világokban. Most azonban Atwood fordítva tekerte a gombot és nem a jövőbe indult, hanem vissza a múltba, egészen pontosan az ókori Görögországba. Ismerkedjetek most meg ezzel a történettel más szemszögből, ami tulajdonképpen egy ókori sztori!

Miért utazott pont oda? Régóta foglalkoztatta egy kérdés, amire csak úgy kaphatott választ, hogy belebújt egy híresen hírhedt ókori cselszövő feleségének bőrébe és végigkövetette az egyik legnagyobb görög tragédia alapján a hozzá kapcsolódó női sorsokat.A Pénelopeia az Odüsszeia párhuzamtörténete, amely a csatába vonuló, hős férfiak otthon maradt asszonyainak sorsát mutatja be. A háború ugyanis nemcsak a harctereken dúlt, hanem a sorsukra hagyott nők lelkét is viharok cibálták és nekik kellett helytállniuk otthon felelősséget vállani a vagyon megőrzéséért, a gyerekek neveléséért, egyszóval a királyságok egységének fenntartásáért.

Pénelopeia személyiségfejlődése

Ithaka királynéja, Pénelopé húsz éven keresztül várta haza Odüsszeuszt. Nem volt olyan világszép nő, mint Helene, akiért a monda szerint a trójai háború kirobbant ( bár tudjuk, hogy a kereskedelmi útvonalak megszerzése is fontos szempont ebben a harcban), de Penelopé legalább olyan fortélyos, mint férje. Így ragyogóan megállja  a helyét, mint otthon maradt feleség. Ismerjük a híres szövőszéken szőtt halotti lepel történetét. Többet azonban nem tudunk…

Itt kapcsolódik Margaret Atwood kreatív írói világa az ókor női mítoszaihoz. Penelopé a szemünk előtt válik elvont mítikus alakból hús-vér emberré, egy még formálódó személyiséggé. A fiatal nő tele van félelmekkel, bizonytalansággal. Így kezdetben még hagyja magát befolyásolni de idővel megtapasztalja a saját erejét és Odüsszeusz távollétében átveszi az irányítást anyósától. Ő hozza a felelős döntéseket Ithakában. Mindezt úgy kell cselekednie, hogy a férfiak büszkeségén ne essen csorba és később a történelmi korokon átívelő figyelem csak a véghezvitt hőstetteket lássa. Ám itt kivételesen látjuk  női szemszögből is az eseményeket, a következményeket és a sorsokra gyakorolt hatásukat. Különleges, finom vonalakkal húzott lélekrajzot tár elénk az író, amely elgondolkodtat többek között arról is, hogy a sok megírt férfitörténet mellett hány párhuzamos, el nem mesélt női változat húzodik meg a háttérben. Néhány pozitív példát ugyan találunk az angolszász irodalomban ebben a témában, de azért mindenképpen hiánypotló ezen a téren Atwood Pénelopiea-ja.

Lányok kórusa

Szerkezetét tekintve érdekes megoldás, hogy a regény fejezetei közé beékelődik a Lányok kórusa. Az író ezzel a metódussal a görög drámai kórusok emlékének adozik. Az a konvenció, hogy a főcselekményt burleszk stílusú paródia kíséri, visszavezethető a tragédiákkal együtt előadott szatírdrámákig. Ezáltal pedig Pénelopé mellett a tizenkét szolgálólány is a történet elbeszélőjévé válik. Egyfajta ellenpontként működnek, a vádló szerepét töltik be, Odüsszeuszt vádolják értelmetlen halálukért. Az egyes fejezetek történéseit, a szereplők tetteit, attól függően, hogy mennyire hétköznapiak, az énekmondó kórus nagyítja fel a bölcsődaltól kezdődően a balladán és a tragédián át egészen a bírósági vádiratig, mikor milyen formát kíván a tartalom. 

Nincs új a Nap alatt

Ennek az ókori történetnek az átcsatolása a jövő társadalma, azaz a jelen olvasói felé mindenképpen a legendagyártás momentuma, azaz, hogy már akkor sem volt könnyű szétválaszatni a tényeket az álinformációktól. Nincs új a Nap alatt.

 

                                                                                             

                                                                                                                                                                  Rinner Anita

 

Képek forrása: Pixabay, Líra