Az idei őszi könyvslágerek közül ajánlunk most ötöt. Vajon mitől lesz egy kötetből sikerkönyv? Sokat gondolkodtam már ezen. Igazán bevált recept erre sem létezik. Van, hogy a szerző neve már eleve garancia arra, hogy a soron következő könyv is befut, ha már volt pár sikerkönyve. A történetnek mindenképpen a helyén kell lennie, enélkül nem megy, kell legyen mondanivaló, olyan mondanivaló, amely mélyen megérinti a lelket.
#1. Náray Tamás: Volt egyszer egy varrodám, könyv a sikerhez vezető útról
,,Másokról sohasem beszéltünk. A véleményünket családi körben vitattuk meg. Arra kértek, ne alkossak mindenről véleményt. Vegyem számításba, hogy az én szemszögem csak egyetlen csepp a nézőpontok tengerében, s mielőtt az őszinteség álruhájába rejtett ítélkező mondataimat kiejteném a számon, vizsgáljam meg, nekem azok hogyan esnének. Ha ezt teszem, rájövök majd, hogy nem mindig visz előre a túlzott igazmondás. Hiszen az én igazságom csak az enyém, és az én egyetlen cseppnyi nézőpontom alapján jutottam arra.”
Az utolsó reggel Párizsban című könyv egy lenyűgöző karriertörténet és fordulatos életút bevezetése volt. A megjelenése óta eltelt pár évben olvasók tízezrei követték izgatottan Dárnay Dávid történetét, akik azóta is várják a fejleményeket. A Volt egyszer egy varrodám bizonyos értelemben Náray Tamás eddigi legkimagaslóbb sikerű nagyregényének folytatása, amely ugyanakkor azok számára is hiánytalanul élvezetes olvasmány, akik nem ismerik az előzménytörténetet. A ,,valóságos regény” ez esetben is merítkezik a neves divattervező saját emlékeiből – ettől megkapóan közeli és olykor szemérmetlenül szókimondó -, ugyanakkor a szerző bátran él a fantázia szabadságának lehetőségével, hogy olvasói minél önfeledtebben merülhessenek el ennek az ízig-vérig XXI. századi mesének a kelmékben és kellemetlenségekben, izgalmakban és indulatokban, érzelmi magaslatokban és erkölcsi lejtmenetekben bővelkedő miliőjében. A kérdés továbbra is az: ,,Meddig érdemes kompromisszumok nélkül harcolni önmagunkért?” És hogyha egy ponton túl már lehetetlen, akkor hogyan menekülhetünk a hitünket és a tartásunkat megőrizve ebből a lehetetlenségből?
#2. Sally Rooney: Hová lettél szép világ
Alice, aki regényíró, összeismerkedik Felixszel, aki egy raktárban dolgozik, és megkérdi, lenne-e kedve elkísérni őt Rómába. Alice legjobb barátnője Dublinban él, és éppen egy szakításon van túl. Újra flörtölni kezd Simonnal, akit már gyerekkora óta ismer.
Alice, Felix, Eileen és Simon még fiatalok – de ha nem vigyáznak, elrohan felettük az élet. Vágynak egymásra, félrevezetik egymást, összejönnek, szétmennek. Aggodalmakat olt beléjük a szex, a barátság, a mindannyiunkat körülvevő világ. Valóban ez az utolsó kivilágított helyiség, amiben ők állnak, hogy tanúi legyenek valaminek, mielőtt minden elsötétül? Van rá módjuk, hogy elhiggyék: a világ igenis szép?
Sally Rooney Sunday Times és New York Times bestsellerszerző. Eddig megjelent regényei: Baráti beszélgetések, Normális emberek – utóbbi átlépte a világszerte eladott egymillió példányt. Jelölései: Booker-díj, Dylan Thomas-díj, Rathbones Folio-díj, Desmond Elliott-díj, a Legjobb Női Regényíró díja. A Normális emberek 2018-ban Costa-díjban részesült, 2019-ben az év könyve lett a Waterstonesnál. Sally Rooney társforgatókönyvíróként részt vett a Normális emberekből készült tévésorozat megírásában, amelyet 2020-ban mutattak be a BBC-n. A Baráti beszélgetésekből készült BBC-sorozat bemutatóját 2022-re tűzték ki.
#3. Kőhalmi Zoltán : Az utolsó 450 év
Kőhalmi Zoltán második könyve ezúttal nem skandináv krimi, hanem rendhagyó sci-fi, mely nemcsak a jövőbe, az emberiség utolsó 450 évébe kalauzolja el az olvasót, de olykor a múltba is. Miközben egy macimézes flakon és a hozzá tartozó kupak lebomlik, a szerző féktelen humorát és példátlan cselekménybonyolító képességét csillogtatja.
Alig vesszük észre röhögés közben, hogy nagyon is komoly dolgokról értekezik: nemcsak fizikáról és metafizikáról, hanem arról is, hogyan fulladunk bele a saját magunk teremtette szeméthalomba.
Mondhatnánk, hogy ez a könyv annak ajánlott, aki szereti az egyszerre vicces és filozofikus utópiákat (pl. Kurt Vonnegut, Douglas Adams vagy Karinthy Frigyes műveit), de nem mondjuk. Inkább azt javasoljuk, mindenki vegye meg ezt a könyvet, aki szereti a szépirodalmat, a gondolkodást és a nevetést.
#4. Paula Hawkins: Lassan izzó tűz
A lány a vonaton és A víz mélyén szerzőjének új, perzselő thrillere, fontos könyv a krimi kedvelőinek.
“Mi ütött beléd?”
Laurát egész életében előítélettel kezelték. Azt mondták rá, forrófejű, problémás, különc. Volt, aki egyenesen azt állította, veszélyes.
Miriam tudja, hogy Laura nem feltétlenül gyilkos, csak mert látták távozni a borzalmas gyilkosság színhelyéről, ráadásul véres ruhában. Miriam tisztában van vele, milyen könnyen előfordul, hogy az ember rosszkor jár a rossz helyen.
Carla magánkívül van az unokaöccse brutális meggyilkolása után. Senkiben se bízik: jó emberek is képesek szörnyűségekre. De milyen messzire megy Carla, hogy megbékélhessen?
Mindenki sérült, az ártatlanok és a bűnösök is. Vannak, akik annyira sérültek, hogy ölni is képesek.
“Nézd, mit tettél – és mi lett belőle.”
#5. Jo Nesbo: A féltékenység-szakértő és más történetek, könyv skandináv krimi rajongónak
Egy fiatal nő az ablaknak fordulva zokog magában a repülőgép első osztályán. Egy író a színpad mellett várakozik, hogy kilépjen a reflektorfénybe. Egy kukás másnaposan indul dolgozni. Egy taxisofőr tűnődve nézi az autójában felejtett fél fülbevalót. Egy görög nyomozó megérkezik a tengertől elzárt kis szigetre, hogy felderítsen egy gyanús eltűnési ügyet. Hogy mi a közös bennük? Mindannyiuk történetének fonala az egyik legerősebb emberi érzelem, a féltékenység köré fonódik. Elszenvedik vagy okozzák, belehalnak vagy túlélik, ölnek miatta, vagy áldozatául esnek – mindez kiderül a könyv hét kriminovellájából, amelyek büszkén foglalhatják el helyüket a szerző életművében.
Kép forrása: Pixabay, Líra