Következzen most öt könyv ajánlója kortárs íróktól őszi estékre. Megérkeztek a nyirkos, hűvös szeptemberi esték, a forró csoki , a szilvás lepény és a sütőtök krémleves illatát érzem és közben könyvtornyokat építek a nappaliban, én így készülök fel a hosszú, esős délutánokra. A Rivalda rovatban öt könyvet hoztam nektek, amelyek tökéletes kikapcsolódást nyújthatnak az őszi estéken, esős hétvégeken.

 Adamik Zsolt: Távoli korom-Örménykút

Örménykút van, Örménykút létezik.
Örménykút él.
Dolgai vannak, mint mindenkinek, akik vannak: ragyog, nem ragyog (akár a csillagok) lefekszik, felkel (akár a nap), sört iszik, nem iszik sört (de inkább iszik).
De Örménykútnak lenni jó. Békés megyében Örménykút úgy szotyizza végig az életet, akár egy Isten. Falu létére Örménykút, ha kihúzza magát, és sikkes munkásnadrágba öltözik, és a ruszki vágtázón kilovagol a téeszbe, mert ahhoz van épp kedve, szinte már úgy fest, mint aki város.
De akar a franc város lenni. Örménykútnak csendje van: és ezt a csendet városságra cserélni maga lenne a hülyeség netovábbja.
A vizes glóbusz Örménykút felett saját Hold – Örménykútnak az is van. Gólyái szintúgy: ugyanott fészkelnek mindig, és ez azt jelenti, hogy nyár van, és szeretet. Télen kunhalmai vannak, amiről sikítva lehet a szánkóval mindenféléket írni a hóba. Parkja van, ami egy helyi kölöknek olyan, mint a dzsungel, ahol el lehet tűnni. És olyannak lehet lenni kicsit, mint Örménykút.
Annyi mindene van, pedig első pillantásra semmilye nincs. Vajon hányan vagyunk, mi, akik faluk nem vagyunk, hasonló helyzetben? Úgy, hogy a semmiből nem látjuk a valamit?
Örménykút a barátom. Közösek vagyunk, mint itt mindenki más. Most meg elmesélte, mi van. Azt is, mi volt.
Alig győztem leírni.
Hozzáfűzés: akinek ezek után kedve szottyan Örménykútnak lenni, ne csodálkozzon! Ne ijedjen meg! Örménykút úgy él, ahogy élni kell: szépen, csendben, tücsökciriptől hangos éjszakákban, ahol akkor sincs egyedül a szív, ha éppen van. Tessék nagyon odafigyelni, ha úgy akarnak élni, mint Örménykút, észrevenni azt is, ami van! Tessék kicsit csendben lenni, és meghallgatni, miket mond Örménykút. Hátha akkor majd.
Ez a könyv álmos. Ez a könyv füveskönyv, mítoszösszerakó puzzle, azoknak, akik vágynak boldog faluvá lenni. Legalább ott benn, balra valahol.
A gyomor felett.

 Agócs Attila: Napóleon Beverly Hillsben

A füleki polgármester, néprajzkutató első könyvében, átvéve a fülszöveget, a Halál hiába kopogtat az ajtón, senki sem veszi komolyan. És az is kiderül, hogy az élet sokkal zavarosabb, ha kiszabadul a diliházból, és megpróbál rendet tenni a szabadlábon lévő bolondok közt. Például hogy kerül Napóleon és Pablo Escobar egy drogüzlet során közel az igazsághoz, ha mindenki hazudik? Vagy egy szökésben lévő maffiózó hogyan kötődik egy szenátor lányához erős kötelékekkel a pincébe zárva? Mindez kiderül, és végül azt is megtudjuk, hogy a Történelem hiába ismétli önmagát, ha senki sem figyel rá.

3. Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utca gyalog

Bakos Gyöngyi első kötete szó szerint is erős irodalmi indulás, folyamatos mozgásban van a szöveggel együtt az olvasó is. Városrészletek Budapesttől Prágán és Párizson át Stockholmig, és epizódok a fiatal felnőttkor jelenétől a gyerekkor mélyéig – ami összeköti ezeket a tereket és emlékeket, az a kisregény főszereplőjének, a fiatal filmkritikusnőnek a tudata és nézőpontja. A vele kapcsolatba kerülő férfiak és a gyerekkorban elvesztett apa eleven hiánya tagolja és vágja újra a történeteket, néha melankolikusra, és mindig ironikusra. Így lesz a Nyolcszáz utca gyalog megkerülhetetlen pont a fiatal magyar próza térképén.
Bakos Gyöngyi 1985-ben született Budapesten. Ez az első kötete.

 Bankó-Erdősi Virág: Elég az hozzá

Szokatlan szerkezetű, filmszerű családregény, egy képalkotásban erős múltidézés. Kísérlet arra, hogy elvesztett szeretteink történeteit, mindazt, ami után csak látszólag értéktelen és semmitmondó tárgyak maradnak fenn, elmeséljük, és újra átélhetővé tegyük.

Sokat bántják a nosztalgiát, kinevetik, megcsúfolják. Pedig nosztalgiázni, egymásra bólintani, összekacsintani, hogy “te is, igen én is”, éppen olyan baráti és nyílt érzés, mint amikor összekoccan két boros pohár. “A te is? Én is!” – sorsközössége erősebb gyökeret ver számunkra a jelenbe, pedig a múltról szól.

A könyv a jelenből indul, de elrepít az ötvenes évekbe a nagyszülők emlékein keresztül, s átkalauzol a 80-as évekbe is, az unoka közvetítésével. A “Bezzeg a mi időnkben!” felkiáltás itt új értelmet nyer, mert egyszerűen csak kézzelfoghatóvá, szagolhatóvá, ízlelhetővé akar tenni olyan munkákat, szokásokat, szóhasználatot, használati tárgyakat, amelyek lassan már csak a múzeumok vitrinjei mögül köszönnek ránk. 

 Barcs Krisztina: Az Álomszövő

Vannak, akik nem tudnak tovább élni addig, amíg válaszokat nem kapnak az őket érő tragédiára. E könyv írója ilyen ember, ezért elmegy a végsőkig: poklokat jár, és a mindenség falait rázza a MIÉRT?! süvítő kérdésével.

A válaszok végül az álmok világából érkeznek meg, abból a szférából, amelynek magam is lelkes csodálója vagyok már régen.

És micsoda álmok ezek! Döbbenetes erejűek, archetipikus szintekig, “előző életes” emlékképekig lehatolóak. Ilyen álmokat az álmodik, aki csak félig jött át erre a világra, mert ismer egy univerzálisabbat, és ezért nem tudja a fizikai lét olyannyira áthúzni ide a “nagyon – anyag” világába. Olyan ember, aki tudja, hogy nem emberi léptékű, sok milliárd éves őserők szövik napjaink eseményeit.

Ha valakinek, csak legalább egy embernek, sikerül megértenie a megérthetetlent, és két tenyere között felmutatni a fényt, mindazt, ami minden fájdalom, bánat ellenére mégis szép és jó ebben a világban, amiért mégis érdemes élni, akkor talán másnak is sikerülni fog. A Szerzőnek sikerült ez. Könyve gyászoldó varázskönyv.

Kép forrása: Pixabay, Líra