Szabó Lőrinc Kandalló előtt című alkotása lett ma a Nap verse. A költő a késő modern korának kiemelkedő lírikusa. Verseinek középpontjába a világ széttöredezettsége, az értékek elsilányulása, az egyén elmagányosodása áll. Ezek lírájának alapvető témái.
Verstípusaival Szabó Lőrinc a klasszikus és a modern líra formai hagyományait újítja meg. Szakít a nyugatosok impresszionista-szimbolista-szecessziós beszédmódjával és új versbeszédet honosít meg, az újrealista költői nyelvet, amelynek elsődleges funkciója a leíró, ábrázoló jelleg.
Leginkább a személyiségben meglelhető harmóniát keresi. Azt a belső békét, amellyel az ellenségesnek tapasztalt külvilág hatásaira felelhet, ez tűnik számára az egyetlen túlélési lehetőségnek.
Szabó Lőrinc: Kandalló előtt
Szeretem a kandalló parazsát,
a leégett fa nyugodt aranyát,
a bíbor máglyát, a sok, szögletes,
izzó fény-kristályt s a még láng-eres
imbolygást rajtuk. Vad tájak s bohó
rúnák gyúlnak benne az álmodó
lélek elé. Titkok? Mit mondanak?
Nyitom a rácsot: álarcként tapad
arcomra a hő, s a fény elvakít:
peng a parázs: tűnt nyarak húrjait
zendíti tán a búcsúzó anyag:
vágytalan gyönyör minden pillanat,
amije van még, tündérmuzsika
és ragyogás. Az arany zuzmara
borzong itt-ott, hűl és zsugorodik,
a máglyára csipke hamuhodik,
de tüze még nagy, mint egy alkonyat,
s valamit súg. Mit? Attól függ, ki vagy.
Kép forrása: Pixabay