Egy érdekes verset hozunk ma nektek a Nap verse rovatban. A SzabóT. Anna azt írja a műről, hogy „Demeter Krisztina kridea labirintus-táskájához írtam ezt a verset. Csodálatos darab, egyszerre testmeleg fészek és forró rózsaörvény, olyan viselni, mintha mindig lenne velem valaki. Mondjuk egy totemállat. Egy támogató kísérő, aki nem mutat utat, hanem engedi, hogy magam keressem meg. Ha elbotlom is ott van: puhára esem. Animális darab valóban, állatok átlényegülése puhasággá és képlékeny keménységgé, fém és agyag csengése-koppanása. Az alkotó kezét is érezni rajta, a teremtő figyelem gondosságát.” Ez lett ma a Nap verse, SzabóT. Anna Útravaló.
SZABÓ T. ANNA: ÚTRAVALÓ
Bátorság. Indulj. Meg ne torpanj.
Ne kérdezd, hogy a célod hol van.
Köss könnyű kendőt, köss sarut.
Ki tudja, meddig visz az út.
Ha minden lépés élvezet,
tán mindegy is, hová vezet.
Csak lélegezz, csak lépj. És ennyi.
Szívdobogásra menni, menni.
Vidd, ami kell. Kevés elég.
A tűz, a föld, a víz, az ég.
Aki ismeri önmagát,
útvesztőiből is égre lát.
Nem baj, ha körbe-körbe jársz:
aki vár, úgyis rátalálsz.
Úgyis rád talál, aki vár:
az út kinyit, a pont bezár.
A labirintus közepe
csalogat, csábít befele:
puha, fészekmeleg, sötét.
Ki kit talál meg, az a tét.
Indulj. A többit rád hagyom.
A táska leng a válladon:
az ellensúlyról énekel,
miközben lelked égre kel.
Itt tart a földön: el ne szállj.
Vedd, vidd, vidulj! Menj, meg ne állj!
Ha messze jut, ha visszafut:
mindig magadhoz visz az út.
Kép forrása: @ www. instagram. com/picame