Szécsi Margit neve általában Nagy Lászlóé mellett szerepel, mint hű társ, feleség. Pedig költészete önálló egységként is említésre érdemes. Egyéniségére jellemző, hogy a gyengédség és a vadság egymást kísérő érzéseit szinte egyszerre szólaltatja meg, megértő szeretettel hajol az elesettek gondjai fölé.
„Pünkösd vasárnapján születtem, s az igaz beszéd tüzes ünnepéhez méltóan akarok a magyar szóval élni. Sokadmagammal a várakozásban megvirradva: mint hajdan, vagyok ma is elemi része a népnek.”
Budapesten tisztviselő (1945–1948), az épülő Dunapentelén fizikai munkás (1951–1952), Pécsett egy kultúrotthon vezetője (1952), szabadfoglalkozású író (1953-tól). Első versei az Új Időkben és a Csillagban jelentek meg. Hatott rá az „új népiek” (pl. Juhász Ferenc, Nagy László), ill. József Attila, Kassák Lajos költészete. Március (1955) c. első verseskötetében már jelentkezett jellegzetes műformája a „hosszú vers”, de megtalálhatók munkásságában további műfajok, stílusok, hangnemek is. Férjéhez írt szerelmi költészete írásművészetében különleges jelentőségű.
